Ezt meghallva biztos jobb lett a hangulat a villanyautókat gyártó vállalaton belül.
A Kelley Blue Book minden negyedévben közzéteszi a legelismertebb prémium autómárkák listáját az Egyesült Államokra vonatkozóan. A KBB 2021 negyedik negyedévi jelentésében a Tesla hét év óta először bekerült a TOP 3-ba, a Mercedes emiatt visszacsúszott a negyedik helyre. Az első helyen most a Lexus található, mögötte a BMW helyezkedik el.
A tavalyi év harmadik negyedévében még a BMW állt az élen, de aztán a Lexus előzött, ráadásul most már gyorsan közelít rá a Tesla. A tanulmány a vásárlói megfontoltságot vizsgálja, ami szorosan összekapcsolódok a márkabizalommal, ezen a területen a KBB jelentése szerint Elon Musk cége lépett a legnagyobbat előre a közelmúltban.
A harmadik negyedévhez képest a Model 3 és a Model Y népszerűsége is nőtt az amerikai vásárlók körében a negyedik negyedévben. Még a régi, de nemrég felfrissített Model S szedán népszerűsége is növekedett valamennyivel; a Model X-et ugyanakkor meg sem említi a jelentés.
A Model Y ebben a tanulmányban először lett a legjobban értékelt crossover vagy SUV. A Model 3 a negyedik egymást követő negyedévben is megtartotta első helyét a személygépkocsik kategóriájában, míg a Model S helyet cserélt a Mercedes-Benz E-osztállyal, a másodikról a harmadik helyre esett vissza.
Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu), és Luczek Dávid (david.luczek@mahzrt.hu) készséggel állnak rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.