A Budapest Közút Zrt. által végzett felújítás 3900 négyzetméternyi útszakaszt érint majd.
Budapest Főváros Önkormányzata jóvoltából aszfaltozási munkák kezdődtek a XI. kerületben, május 3-án. Ennek során 650 méternyi útszakasz újul meg, ami önmagában nem hangzik soknak.
Viszont emellett az útpadkát, a buszmegálló és a járda bizonyos elemeit is felújítják. Ez várhatóan a XI. kerületben a Repülőtéri út Kőérberki út és a MOL benzinkút közötti szakaszon valósul meg.
Addig viszont lezárásokra lehet számítani, így a rendszeresen arra járó autósoknak érdemes lehet feltérképezni az alternatívákat. Hiszen a lezárás alatt hétköznapokon reggel 9 és délután 15 óra, illetve hétvégente reggel 7 és délután 17 óra között csak a BKK járatai haladhatnak majd át az adott szakaszon.
Ezeken az idősávokon kívül az autósok számára félpályás útzár lesz érvényben. Az említett időszakokban számukra a Kőérberki út, Egér út, M1/M7 autópálya közös szakasza jelenthet majd megoldást.
A felújítás során nagyjából 3900 négyzetméternyi útburkolatot újítanak fel. Az említett szakaszt mélyen felmarják, majd két friss aszfaltburkolattal húzzák be a tartósság érdekében.
Emellett a buszmegállót és annak peronját is felújítják, illetve az elérhetőségét is javítják. Hiszen járdacsatlakozást építenek a megálló és a mellette található MOL kút közé.
Emellett külön kitérnek majd a vízelvezető szelvények szintbehozására is, és a csatorna rendszeren is dolgoznak majd. Egyrészt a meglévő árkokat kitakarítják és javítják, de újakat is telepítenek majd.