2020. április 07. | 13:28

Most már Elon Musk is komolyan veszi a koronavírust.

Már bőven 10 ezer fölött jár a koronavírus amerikai áldozatainak száma, a helyzet tehát nagyon súlyos az USA-ban, ahol most tetőzik a járvány. A Tesla ebben a krízishelyzetben az autógyártást háttérbe szorítva átállna a lélegeztetőgépek gyártására, annak érdekében, hogy minél több ember életét meg lehessen menteni az amerikai kórházakban.

Autóalkatrészekből momentán nincs hiány, a Tesla mérnökei ezt kihasználva azokból építettek egy lélegeztetőgépet, az életmentő eszköz prototípusát már be is mutatták a Tesla hivatalos YouTube-csatornáján.

A mérnökök által megépített lélegeztetőgép vezérléséről a Tesla Model 3 fedélzeti számítógépe gondoskodik, de a műszer érintőképernyős kijelzője és a légtartály is abból a modellből származik. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a Model 3 alkatrészdonorként funkcionál a járványhelyzet kellős közepén.

„Olyan alkatrészeket akarunk felhasználni, amelyeket nagyon jól ismerünk, és tudjuk, hogy nem fognak minket cserbenhagyni. Az is fontos szempont, hogy a kiválasztott alkatrészek gyakorlatilag korlátlan mennyiségben a rendelkezésünkre álljanak a következő időszakban” – nyilatkozta a Tesla mérnökigazgatója, Joseph Mardall.

A Reuters úgy tudja, hogy Elon Musk a Tesla New York-i üzemében tervezi megkezdeni a lélegeztetőgépek sorozatgyártását. Musk pár napja egyébként még egy kézlegyintéssel elintézte a koronavírust, de a jelek szerint most már ő is komolyan veszi a láthatatlan ellenség által jelentett veszélyt.