2020. április 20. | 17:17

A rendőrök április 16-án csaptak le a bűnözőkre Budapesten.

2020. január 6-a és március 11-e között, vagyis két hónap alatt összesen tíz autót tört fel a VIII. és a X. kerületben egy három férfiból álló bűnbanda a gyanú szerint. A három férfit 2020. április 16-án fogták el Budapesten a VIII. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei egy összehangolt akció során.

A triumvirátus tagjai általában egy jelblokkolóval akadályozták meg az autók távirányítású lezárását, de arra is volt példa, hogy egyszerűen betörték egy kiszemelt autó ablakát, hogy hozzáférhessenek az utastérben és/vagy csomagtartóban hagyott értékekhez.

A nyomozók kiderítették, hogy a 46 éves P. Sándor valamennyi autófeltörésnél ott volt a helyszínen, míg az 55 éves Cs. Károly nyolc, a 30 éves L. Gábor pedig négy alkalommal vett részt az akciókban. A bűnözők tabletet, laptopokat, fényképezőgépeket, objektíveket, valamint iratokat és személyes használati eszközöket tulajdonítottak el a feltört kocsikból.

A rend őrei P. Sándort 11 rendbeli, Cs. Károlyt 9 rendbeli, L. Gábort 4 rendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vételük mellett pedig gyorsan előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A nyomozók több számítástechnikai eszköz mellett azokat a jelblokkolókat is lefoglalták, amelyeket a férfiak használtak az autófeltörések során.