Autómentes várost épít a szaúdi koronaherceg

Közzétéve:
2021-01-12, 20:34

Mohamed Bin Szalmán száműzné az utakat, mindent 5 percen belül elérhetővé tenne, és központi szerepet szánna a zöld területeknek.

Mohamed Bin Szalmán. Szaúd-Arábia koronahercege vasárnapi televíziós beszédében bejelentette, 2021 első negyedévében megkezdődhet a „The Line” névre keresztelt projekt megvalósítása. A fejlesztés keretében Neom városában létrejöhet egy zöld területekkel övezett, autók és utcák nélküli, egymással rendkívüli összeköttetésben lévő közösség.

„A Neom városát létrehozó befektetés gerincét a szaúdi kormánytól származó 500 milliárd dollár, valamint helyi és nemzetközi befektetők tőkéje adja össze 10 éven belül” - fogalmazott az arab ország koronahercege.

A Bloomberg értesülései szerint az újonnan felépített városban 1 millióan fognak lakni, illetve 2030-ig 380 ezer munkahelyet teremtenek majd. A fejlesztés egyik központi célja a teljes karbonsemlegesség, mely része a koronaherceg átfogó terveinek, mellyel színesíteni kívánja országa gazdaságát, valamint csökkentené Szaúd-Arábia túlzott olajfüggőségét.

Autómentes város

A projekt számos részletét egyelőre homály fedi. Mohamed Bin Szalmán annyit azonban elárult, hogy az ultramodern közlekedésben egy út legfeljebb 20 perces lesz, köszönhetően a csúcstechnológiára épülő, nagysebességű eszközöknek. Neom városa mellett tervezik felépíteni a világ egyik legnagyobb repülőterét is.

Neom városának felépítési szándékáról először 2017-ben lehetett hallani. A település közel 26 ezer négyzetkilométernyi területet foglalhat el Szaúd-Arábia észak-nyugati részén, és a tervek szerint az arab ország technológiai és üzleti központjává válhat.

 

Kapcsolódó írások

Heti autós képgyűjtemény
2017. február 09.
Blogunkon új, könnyed heti rovat indul szórakoztató és informatív képekkel, kötetlen témákban. Érdekességek, humor, motorsport, fotográfia, egyszóval bármi, ami autó.
Hamarosan fizetős lehet az elektromos autók töltése
2017. szeptember 05.
Várható volt, hogy amint beindul az elektromos autók elvárt ütemű terjedése, megszűnnek a kedvcsináló privilégiumok. Elsőként az ingyenes töltést vehetik el a tulajoktól.

További hírek