Az M3-ason és az M5-ösön is tömegbaleset történt hétfő reggel

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2019-10-21, 08:01

Az M3-ason több mint egy óra az átjutási idő.

A hétfő reggeli csúcsforgalomban két nagy baleset is történt, az M3-as és az M5-ös autópályán is jelentősen torlódott a forgalom a kora reggeli órákban.

Forgalmi dugóban veszteglő járművek várnak arra, hogy előrébb jussanak

Az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon eddig ismeretlen okból 3 autó összeütközött Bag térségében. A 2019. október 21-én 6 óra körül bekövetkezett balesetben a hírek szerint többen megsérültek. Fél nyolc magasságában érkezett a hír, miszerint a rendőrség bfejezte a helyszínelést, de a reggeli erős forgalom miatt kialakult közel 10 km-es torlódás továbbra is tart, és több mint egy óra az átjutási idő. Kerülni a pályával párhuzamos 3-as főúton lehet, aki teheti, Hatvannál az 55-ös km-nél térhet le a pályáról, majd visszatérni, Bagnál a 39-es km-nél lehet. Az erős forgalom miatt a 3-as főút ezen szakaszán is óriási a torlódás, írja az Útinform.

Reggel 6 óra 30 perc körül 4 autó ütközött össze Inárcs térségében az M5-ös autópályán, a rongálódott járművek mindkét forgalmi sávot elfoglalják, a leálló sávon halad a forgalom, már most 4 km-es a kialakult torlódás! Kerülni az 5-ös főút felé lehet, Újhartyánnál a 44-es km-nél letérve a pályáról. Visszatérni a pályára Ócsánál lehet.

UPDATE: A Bag térségében történt baleset helyszínén már megszűnt a sávzárás. Az Útinform jelentése szerint a torlódás is feloszlott az M3-ason. Az M5-ösön azóta történt egy újabb baleset Inárcs közelében, ott most már nagyjából 10 km-es a torlódás.

UPDATE 2.: A rendőrség 9:26-kor közölte, hogy a helyszínelés és a műszaki mentés véget ért Inárcsnál, a forgalom megindult az M5-ösön, lassan a torlódás is megszűnik arrafelé.

További autós hírek

Egy orosz színész nem bírta elviselni, hogy megelőzték, azonnal visszaelőzött. Vesztére. – írja az origo.hu Az egész jelenetet rögzítette az…

Legkevesebb 13 halottat követelő buszbaleset történt a szlovákiai Nyitragerencsér közelében szerdán – jelentette hivatalos közlésre hivatkozva a szlovák média. A…

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közös kampány keretében, kétnyelvű közlekedésbiztonsági plakátokat helyezett ki az elmúlt…

Kedd este valaki fának csapódott egy A-osztályos Mercedes-Benzzel Csillebércnél, amely a MOL Limo flottájába tartozik. A sofőr a baleset után…

Szomorú, meghökkentő eset történt a minap a Magyar Közút egyik munkatársával. A szikszói mérnökség dolgozói október elején jelzőőrös forgalomirányítás közben…

Kapcsolódó írások

M0-ás autópálya felújítás
2019. május 09.
Az M5-ös autópálya és a 4-es főút közti szakasz lesz felújítva
forgalmi dugó
2015. június 06.
Akár levelek, vagy műanyag zacskók miatt is megállhat a jármű.
Újabb forgalmi változás az M0-án
2018. szeptember 14.
Újabb átalakítás várható az M0-ás déli részén. A forgalmat akarják gyorsítani, amihez változtatni kell, a munkálatok során 1-1 sávban fog haladni a közlekedés.
Ideges sofőr
2018. november 05.
A felújítási munkálatok a nyár elmúltával sem állnak meg, továbbra is rengeteg helyen találkozhatsz lezárásokkal és korlátozásokkal