2020. október 25. | 02:11

Mik azok a jelek, amelyek tudatják velünk, dolgunk van a részecskeszűrővel?

A modern dízelautók részecskeszűrővel (DPF szűrő) vannak ellátva. Ez egy olyan berendezés a kipufogócsőbe építve, amely összegyűjti a kipufogógázban lévő korom szemcséket, és megfelelő üzemi körülmények között elégeti azokat. A gondok akkor kezdődnek, ha ez a részecskeszűrő eltömődik.

Sokan még most sem tudják a dízelautók tulajdonosai közül, hogy milyen jelek alapján tudhatják meg azt, vajon a gépjárműjükben van-e valamilyen probléma a részecskeszűrővel. Vannak szempontok, amiket mindenképpen figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy rájöjjünk arra, mikor kell mindenképpen szakemberhez fordulni.

Nagyon fontos, hogy figyelemmel kísérjük azt, hogy mennyit mentünk autópályán – nem árt valahova felírni a megtett távot –, illetve azt, hogy a városi használat mellett voltak-e hosszabb tempós haladások. Tapasztaltuk-e a kényszer regenerálásra utaló jelek valamelyikét, például, hogy a lámpánál megemelkedik az autó alapjárata, netán a kijelzőn megjelenik a DPF hibaüzenet, vagy megemelkedett a kocsi pillanatnyi fogyasztása, netán nem feledkeztünk-e meg a rendszeres karbantartás alkalmával az EGR rendszer tisztításáról. Ha a kérdéseinkre igenlő választ kell adnunk, nincs más hátra, mint az autónkat szervízbe vinni.

„Fontos tisztázni, hogy a DPF szűrő hiba nem elhanyagolható, érdemes komolyan venni még a súlyos tünetek kialakulása előtt. A már eltömődött és huzamos ideje elhanyagolt részecskeszűrő jelentős gondokat tud okozni az autóban, és annak motorjában, amit esetenként akár többszázezer forintos javítással lehet csak orvosolni.  Nem ajánlott megvárni a teljes eltömődést, érdemes lehet előbb befektetni a TerraClean részecskeszűrő tisztításba, amely megbontás és leszerelés nélkül újra visszaadja a tökéletes átjárhatóságát a részecskeszűrőnek. Az EGR rendszer, ha már elkokszolódott, magától nem képes megtisztulni, ehhez segítségre, a TerraClean EGR rendszertisztító technológiájára van szükség. A teljes rendszer, az égéstér, vagyis a motor és a kipufogó rendszer tisztítására is van lehetőség az általunk alkalmazott módszerek között” – jelentette ki Nyolcas-Kállai Norbert, a TerraClean Magyarország társtulajdonosa.

Figyelem! A belső motortisztítás, az említett teljes rendszer tisztítás segítségével újra hatékony lesz az autó motorjának a működése és a regenerálás folyamata, csökken a fogyasztás, valamint visszatér a közel eredeti teljesítmény.