2022. április 05. | 17:35

Kizárólag az Egyesült Államokban, ráadásul korlátozott példányszámban lesz elérhető.

A Mercedes-Maybach tavaly decemberben mutatta be a Project Maybach koncepciót, amit a híres divattervező, Virgil Abloh tervezett. Bár Abloh a leleplezés előtt egy hónappal súlyos szívbetegség következtében elhunyt, öröksége és szakértelme azonban tovább fog élni az új Mercedes-Maybach S680 formájában.

Mercedes-Maybach S680
Kép: Mercedes

Ez az autó a Louis Vuitton egykori művészeti igazgatójának és a német luxusautó-márka együttműködésének csúcspontját jelenti. A rendkívül extravagáns dizájnnal rendelkező Project Maybachtól eltérően, az Abloh által tervezett új Maybach egy sorozatgyártásba kerülő modell, amelyet az Egyesült Államokban fognak értékesíteni. Az alapját egy 2023-as Maybach S-Class S 680 jelenti, amelyből a tervek szerint mindössze 39 darabot készítenek majd az amerikai piacra.

A luxuslimuzin dizájnjának és alapvető tervezési koncepciójának kialakításában Gorden Wagener, a Mercedes-Benz tervezési igazgatója segített a divatgurunak. A formatervet 2021-ben, még Abloh halála előtt véglegesítették, a projektet pedig a sindelfingeni Mercedes-Benz Manufaktur csapata valósította meg.

Mercedes Maybach S-osztály
Kép: Mercedes

Az Abloh által megálmodott S-osztályos Maybach karosszéria kéttónusú fényezést kapott bézs alapszínnel és kontrasztos fekete tetővel, motorháztetővel és csomagtérajtóval. A Maybach jellegzetes 20 colos felnijei is ugyanezt a bézs árnyalatot kapták. Egyébként ez ugyanaz a színkombináció, amit a Project Maybach esetében is használtak.

Mercedes-Maybach S680 utastere
Kép: Mercedes

Az utastér is ugyanezt a színsémát követi, finom bézs bőrrel az üléseken, az ajtók borításán, a kartámaszokon és a műszerfal alsó részén. Az infotainment képernyő vonalától felfelé szinte mindent fekete bőr borít. A középkonzol kijelzőjéről a Mercedes-Maybach azt állítja, hogy immár személyre szabott felhasználói felületet futtat, amely az autógyártó MBUX rendszerének egy még „fényűzőbb” változata.

Az új Maybach S680 meghajtásáról egy 6,0 literes, V12-es motor gondoskodik, ami 612 lóerős teljesítmény és 900 newtonméter forgatónyomaték leadására képes. Ennek köszönhetően a luxuslimuzin mindössze 4,5 másodperc alatt futja a 0-100-as sprintet, a végsebességét viszont elektronikusan 250 kilométer/órában limitálták.

Nyitókép: Mercedes