2020. március 31. | 13:43

A balesetben a sofőr mellett a kocsi utasai is megsérültek.

Betonhídnak ütközött Marcali belvárosában egy 16 éves helyi fiatal, aki szombat este garázdálkotott a néptelen településen. A rendőrség beszámolója szerint a baleset következtében a jármű vezetője és két, szintén fiatalkorú utasa is megsérült.

A helyszínre kiérkező rendőrök kikérdezték a fiatalokat, majd később az autó tulajdonosa bevallotta, tudta, hogy hozzá hasonlóan a sofőrnek sincs jogosítványa, mégis megengedte neki, hogy vezesse a kocsiját. A vezetői engedély nélkül közlekedő suhanc aztán egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett, és nekiütközött egy betonhídnak.

A sofőr és utasai azt mondták, hogy különösebb indok nélkül vágták be magukat a kocsiba, pusztán a maguk szórakoztatására indultak el autózni. Ne feledjük, hogy a baleset szombaton történt, amikor már érvényben volt a koronavírus miatt elrendelt kijárási korlátozás. A rendelet értelmében csak alapos indok esetén hagyhatjuk el a lakásunkat, a céltalan autózgatás nyilvánvalóan nem számít alapos indoknak. A három fiatal egyszerűen unatkozott, és el akarták ütni az időt valamivel aznap este. Ebben az esetben a szülőket is elő lehetne venni, hiszen felelősséggel tartoznak a gyerekük iránt. Persze nem kizárt, hogy egyik fiatal sem lakik már otthon, de ennek azért kicsi a valószínűsége.

A rendőrök a gyors helyszíni szemlét követően eljárást indítottak a fiatalok ellen a kijárási korlátozás megszegése és a vezetői engedély meg nem léte miatt.