2021. május 14. | 16:30

Az 57 éves járművezető elismerte, hogy hibázott.

2021. május 11-én délután egy kék jármű a forgalommal szemben közlekedett az M3-as autópálya leállósávjában, Bag térségében. A gödöllői autópályás rendőrök a sztráda Budapest felé vezető oldalán állították meg a sofőrt, aki addig közel 2 kilométert tett meg szabálytalanul.

Mint kiderült, a sofőr a mellette ülő női rokonának akart segíteni, az ő műszaki hibás autójához tartott, amikor a rendőrök igazoltatták. A járőrök segítettek a lerobbant jármű üzembe helyezésében, biztonságos helyre kísérésében, és pártfogásukba vették az utast, aki a gyermekeiért ment, amikor a kocsija hirtelen megadta magát.

A járművet vezető, 57 éves halásztelki férfi beismerte a terhére rótt közúti veszélyeztetés bűntettét. Elmondása szerint segítő szándéka vezérelte, és csak szemből megállva tudta volna bebikázni a lerobbant kocsit. Szabálytalan haladása közben több elhaladó autóstól kapott reflektoros jelzést, valamint dudálást, de úgy gondolta, baj nélkül meg tudja oldani a feladatot. Bevallása szerint azzal nem volt tisztában, hogy az efféle szituációban a közútkezelő és/vagy a rendőrség segítségét is igénybe tudja venni.

Az 57 éves férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, olvasható a rendőrség honlapján megjelent cikkben.