2020. szeptember 28. | 13:27

Az egyik járőr testkamerája rögzítette a mentőakció pillanatait.

Szeptember 19-én hatalmas tömegbaleset történt az egyesült államokbeli Dallas városában, a közlekedési balesetben összesen hat autó volt érintett. Az egyik gépkocsi az eset következtében kigyulladt, a járműben ülő sofőr pedig eszméletét vesztette, civilek és járőrök együtt küzdöttek azért, hogy valahogy kiszabadítsák a férfit a lángok közül.

Amikor a balesethez riasztott rendőrök megérkeztek a helyszínre, akkor azonnal felfigyeltek a lángokba borult autóra. Gyorsan odasiettek, amit addigra már körbevettek a járókelők, akik azt kiabálták, hogy valaki van az autóban, emlékezett vissza a rémisztő pillanatokra Jonathan Martinez rendőr.

Martinez kollégája, Jonathan Calder elmesélte, hogy az autó alkatrészei megolvadtak a nagy tűzben. Calder megpróbálta kihúzni a beszorult sofőrt az autóból, de a járművezető által szabályosan bekötött biztonsági öv beragadt, a járőrnek pedig az erős hő és füst miatt pedig el kellett távolodnia a kocsitól néhány másodpercre.

Egy szusszanásnyi szünetet követően a rendőrök újból nekiveselkedtek a férfi megmentésének, a körülöttük tartózkodó emberek segítségével sikerült betörniük a jármű egyik ablakát (akik nem fértek oda az ablakhoz, azok vízzel próbálták eloltani a lángokat). Az egyik civilnél volt egy kés, a rendőrök annak segítségével el tudták vágni a biztonsági övet, majd az üveg helyén keletkezett szűk résen sikerült kimenteni a bajba jutott járművezetőt.

A szerencsétlenül járt férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett, őt azonnal bevitték a helyi kórházba a mentősök. Ha nem sietnek a segítségére a civilek és a rendőrök, akkor a férfi szörnyű halált halt volna a lángok között. A rendőrök elmondták, hogy a járókelőknek hatalmas szerepük volt abban, hogy sikeresen végződött a mentőakció, ezért hálás köszönetet mondtak nekik.