2021. november 30. | 09:02

Elérhetővé vált a negyedévente frissített KGFB-index legfrissebb kiadása.

11 százalékkal mérséklődött a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei III. negyedévben az előző év azonos időszakához képest, derült ki a Magyar Nemzeti Bank által negyedévente frissített KGFB-index legaktuálisabb adataiból.

Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik a II. negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb. A díjak enyhe mérséklődése a budapesti személyautók átlagtarifák 11 százalékos változásával és a fővároson kívüli díjszint stagnálásával magyarázható, közölte az MNB.

Az egyéb járműkategóriákban átlagdíjai esetében továbbra is csökkenés tapasztalható, mivel a biztosítók a tarifák meghatározása során egyre inkább figyelembe veszik a megváltozott közlekedési szokásokat. Az egyedi szerződések esetében 3-10 százalékkal mérséklődtek a díjak – a segédmotorokat és a nagyobb buszokat nem számítva.

A taxik átlagdíja az előző negyedév visszaesését követően ismét jelentősen, 22 százalékkal csökkent, a jegybank szerint ezt részben a taxisok számának csökkenése okozhatja. A személyautóknál folytatódott a kárráfordítások növekedése, ennek hátterében az autóhasználat növekedése, valamint a nyári utazásokból fakadó fokozott forgalom áll. Az omikron variáns belengetésével várhatóan a IV. negyedév végén csökkenni fog az utazási kedv az európai országokban.

Az MNB 2021-től negyedévente teszi a díjak és károk alakulását bemutató KGFB-indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) adatainak segítségével. Az új árindexet a személyautók mellett más járművekre (taxik, motorkerékpárok, segédmotorkerékpárok, buszok, teherautók, vontatók és nehéz pótkocsik) is kiszámolják. Ez segít kiigazodni az autósoknak és motorosoknak, most már látni fogják, hogy a biztosítók mennyivel kérnek többet tőlük az indokoltnál.

A jegybank olyan korrigált indexet is közzétesz majd időről időre, amely a személyautókra kötött szerződések biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések és tartalékolások levonásával a nettó díjváltozást mutatja be. Magyarország központi bankja korábban a károkozói pótdíj ellen is szót emelt.

Jó hír, hogy már van olyan felület, sőt, applikáció is, aminek köszönhetően nem fogsz megfeledkezni az autóddal kapcsolatos eseményekről (pl. kötelező biztosítás, gumicsere, szerviz). Regisztrálj ingyenesen az Carnotie oldalán, és máris beállíthatsz egy figyelmeztető eseményt a megfelelő időpontra!

Magyar Nemzeti Bank

Portfolio