2020. október 05. | 12:34

Az elütött járókelőnél felmerült a törés gyanúja, úgyhogy a mentősök azonnal bevitték őt a kórházba.

A HunEndorfin's dashcam nevű YouTube-csatornán szombaton feltűnt egy videó, amin az látható, hogy szeptember 30-án este, kifejezetten rossz látási viszonyok mellett egy autó csúnyán elgázol egy járókelőt a Várkert Bazár előtti úton.

A baleset pillanatában már teljesen sötét volt, ráadásul még vizes is volt az úttest, mivel szerda este rendesen esett az eső Budapesten. A felvétel bal oldalán két alak figyelhető meg, a lassított visszajátszáson pedig már az is kivehető, hogy miért fékeztek le hirtelen a kocsik: a szemből érkező elütött egy gyalogost, aki nem viselt láthatósági mellényt, így beleolvadt a sötétségbe. A videót egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, a sofőr elmondta az RTL Híradónak, mit látott:

„Egy autós rendezvény volt a Várkert Bazár Duna felőli oldalán, a másik oldalról 3 fiatal srác próbálta ezt az egész eseményt rögzíteni. Egyikük leguggolva kamerázta a luxusautókat, de közben elfeledkezett arról, hogy az úttest szélén van. A szemből érkező hölgy az eső és a sötétség miatt nem láthatta, vagy pedig már csak későn vette észre a gyalogost.”

Az elütött férfi teste magatehetetlenül felrepült a levegőbe, a gyalogos aztán az aszfaltra csapódott. A férfi a vállán és a fején sérült meg, de az eszméleténél volt, amikor a mentősök kiértek a baleset helyszínére. Esetében felmerült a törés lehetősége, úgyhogy helyszíni ellátás után kórházba került, erről az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál számolt be.

A Várkert Bazár előtti út veszélyesnek mondható abból a szempontból, hogy ott a járda és az úttest szinte végig egy szintben van, az autósokat csupán a más kőből kirakott biciklisáv választja el a járókelőktől. Aki rossz látási viszonyok mellett az úttestre téved, az sajnos könnyen járhat úgy, mint a szerdán elütött fiatalember, akinek innen is mielőbbi gyors felépülést kívánunk.

RTL Híradó

YouTube