2019. március 13. | 16:56

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata nemzetközi versenyen méretteti meg magát 2019-ben

Figyelem! Az alábbiakban a Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapatának projektjéről olvashatsz. Az Alapjárat a projektben nem vesz részt, pénzt vagy egyéb felajánlást nem tudunk továbbítani, csupán beszámolunk az egyetemisták céljáról.

A DEMK csapata 2008 óta minden alkalommal rajthoz áll a Nemzetközi Aventics Pneumobil versenyen. Ez egy világon egyedülálló megmérettetés, amely azzal a céllal jött létre, hogy a magyar és nemzetközi műszaki egyetemek hallgatói összemérjék tudásukat. Minden indulónak építenie kell egy versenyautót, amit tisztán a sűrített levegő energiája működtet.

A Debreceni Egyetem alakulata minden évben fejleszt alternatív hajtású járműveket. 2019-ben pedig több projektjük is fut párhuzamosan, ezekről lesz most szó dióhéjban.

A Nemzetközi Pneumobil Versenyre egy új típusú hajtással ellátott autót terveztek, amely a vázhoz hasonlóan a versenyszituációknak teljes mértékben megfelel. Egy teljesen új hajtásláncot terveztek a mérnök hallgatók, valamint egyfedélzeti mérőrendszerrel is ellátják, amely a pneumatikus eszközök állapotát és a menetdinamikai paramétereket figyeli. Ez az első lépcső a végleges cél felé, amely a valós idejű szabályozás lenne. A cél nem más, mint a tervezett jármű megépítése a versenyre, illetve a mért adatok kiértékelése a jövőbeni fejlesztések érdekében.

A Shell Eco-Marathonon hasonlóan az elmúlt három évhez 2019-ben is az elektromos prototípus kategóriában indulnának, hogy a 2020-as versenyre kvalifikálhassanak egy új fejlesztéssel.

Emellett az ”urban concept” kategóriában is szeretnék képviseltetni magukat egy komplexebb, belső égésű motorral hajtott autóval.

A lelkes hallgatóknak támogatásra van szüksége, hogy a neves nemzetközi versenyeken képviselni tudják az országot, a városukat, ugyanis a három autó megépítésének komoly anyagi vonzata van. Azonban a csapat bármilyen jellegű támogatásnak örül. Legyen az akár gyártási, technológiai, nyersanyag, alkatrész vagy felszerelés jellegű segítség.

Amennyiben lehetőséged van rá támogasd az alakulatot valamilyen formában, hogy a következő versenyeken is sikeresen részt vehessenek.