2020. augusztus 19. | 10:00

Az már szinte biztos, hogy nem kell egy otromba hűtőrácsot bambulni majd a visszapillantóba.

Mármint annak, aki mögé megérkezik majd határozott tempóval az autópályán az új BMW tulajdonosa. Már korábban szem elé került az autó erősen álcázott prototípusa a közúti tesztek során, sőt, egy letakart modellről is picit felhúzták már a leplet, így az első és hátsó részéről már van konkrét képünk. Ember legyen a talpán, aki a mai világban az új autók prototípusainak rejtegetéséért felelős, amikor egy 7 éves gyerek is komolyabb kémfelszerelést tart a kezében egy okostelefonnal, mint James Bondé pár évtizede a komplett brit hírszerzéssel együtt.

A képeken látható 2-es kupénak grafikai munkájáért Nikita Chuiko a felelős, és most kivételesen nem a földtől elrugaszkodott agyszüleményről beszélünk, hanem jóeséllyel részleteiben is pontosan arról a formatervről, ami visszaköszön majd az utakon. Volt honnan ihletet merítenie a művésznek, hiszen egy korábban kikerült, nem túl etikus körülmények között készült kémfotón már fellibbentették az új bajor csoda szoknyáját.

Hála az égnek, a BMW kétajtósára nem erőltették fel a 4-esen bemutatott, sokak számára elfogadtathatatlan hűtőrácsokat. A kémfotók alapján a dupla foncsorú első lámpa is le lett cserélve, így a renderelt képen is ezt a verziót láthatjuk. A szóban forgó modell valósághűnek mondható látványtervei alapján egy igen agresszív sportos külsejű kupé érkezik, bár a különféle felszereltségi szintek nyilván sok részletben térnek majd el egymástól, ami finomíthatja még a küllemet.