2022. szeptember 27. | 11:04

A szokásosnál sokkal rövidebb határidőt hagytak a fuvarozóknak a felkészülésre, az érdekképviselet ezt nehezményezi az új rendeletben.

A megszokott keretrendszer szerint a fuvarozói ágazatban a tárgyév mindig január 1-től december 31-ig tart. Ez azért lényeges, mert a fuvarozók előre kalkulálják az éves kilométerköltségeket a hatályos rendeletekben meghatározottak szerint az éves elnyert tenderek esetében. Ehhez még jöhet díjkorrekció - akár inflációkövetés miatt - de összességében a kilométerdíjak jelentősen nem változnak. Ezért is probléma, hogy a kormány a megszokott módszertant keresztbe húzta egy szeptember 19-i útdíjrendelet-módosítással.

Ebben a rendeletben az útdíj mértéke erre az ágazatra vonatkozóan 15,6 százalékkal emelkedett, ami szakértők szerint 3-4 százalékos fuvardíj emelkedéssel járhat, mégsem ez a fő probléma. Az új rendelet október 15-én lép életbe, így a normál esetben 30 napos kihirdetési határidőt sem éri el. A fuvarozók érdeknépviseletei szerint így a vállalkozóknak sincs ideje felkészülni, pedig ezek alapján október 15-e után érvényesíteniük kellene a többletköltségüket.

Ez azért is probléma, mert az eddigi díjemelkedést sem tudták teljesen beépíteni áraikba, hiszen a 2022-es költségszint emelkedése 30 százalékot indokolna, míg ennek alig a felét tudták érvényesíteni. Az üggyel kapcsolatban a fuvarozók érdekképviseleti szervei a kormányhoz fordulnak segítségért.

Érdekes, hogy míg a fuvarozók terhei október 15-i határidővel emelkednek, az autóbuszok úthasználati díja majd csak 2023. január 1-jén fog. Az útdíj módosításról szóló rendelet a Magyar Közlöny 152. számában jelent meg, szeptember 19-én.

Kreszváltozás.hu, Nyitókép: Depositphotos