2019. szeptember 10. | 11:32

A letartóztatásakor bűzlött az alkoholtól.

12 napra börtönbe kell mennie annak a nőnek, aki feljelentette saját magát a rendőrségen, miközben részegen vezetett.

A bírósági dokumentumok szerint az USA-ban élő Breanna Dawn Hernandez augusztus 16-án hívta fel a rendőrséget azzal, hogy valaki részegen vezet Woods Crossban. Amikor a rendőrség több információt kért, Hernandez megadta a saját rendszámát, miközben hangosan röhögött a telefonba. Ekkor már gyanús volt, hogy a nővel valami nem stimmel.

Hernandezt nem sokkal később megtalálták a járőrök, akik elől megpróbált elfutni a hölgy, de nem tudott elmenekülni. A rendőrök szerint Hernandez bűzlött az alkoholtól, a kocsijában pedig találtak egy szinte teljesen üres whisky-s üveget.

A nőt ezután kórházba vitték, hogy megállapítsák a véralkoholszintjét. Ez nem volt egyszerű, mert Hernandez folyamatosan civakodott az orvosokkal és a járőrökkel. Amikor lenyugodott, akkor újra felhívta a rendőrségi diszpécsert, akivel közölte, hogy készen áll börtönbe menni.

A bíróság ittas vezetés miatt 12 nap börtönbüntetésre, valamint 12 hónap próbaidőre ítélte Hernandezt. Emellett 1 260 dolláros (mai árfolyamon számítva 376 740 forintos) pénzbüntetést is kapott. Amerikai sajtóinformációk szerint Hernandezt korábban drogbirtoklás, lopás és egyéb más bűncselekmények elkövetése miatt egyszer már letartóztatta a rendőrség.

Ha kíváncsi vagy az autós világ legérdekesebb híreire, nézd meg az Alapjárat megújult hírműsorát!