Egy terhes anyukát és egy 3 éves gyereket is halálra gázolt a Facebookon menőző sofőr

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2019-08-13, 10:03

Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés.

Az emberi butaság nem ismer határokat, ez újfent bebizonyosodott: Romániában egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó részeg sofőr halálra gázolt egy idős nőt, egy terhes anyukát és egy 3 éves gyereket.

A beszámolók szerint a tragédia Văcăreni községben történt. A brutális tempóval csapató autó lesodródott az úttestről, majd 150 km/h-s sebességgel (!!!) áttörte egy gazdaság kerítését, és elgázolta az udvaron tartózkodó négy személyt. Egy 79 éves asszony és egy három éves gyermek a helyszínen meghalt, a hetedik hónapban lévő állapotos nő (aki a 3 éves gyermek édesanyja volt) a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

Részeg sofőr gázolt halálra több embert Romániában

Szintén súlyos sérüléseket szenvedett a gépkocsi két utasa is, akik szintén egy galaci kórházba kerültek. Az ittas sofőr könnyebben sérült meg, ezt kihasználva elmenekült a baleset helyszínéről, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták – leheletében 0,14 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki a szonda.

A balesetről videó is készült, ugyanis a száguldást élőben közvetítette a Facebookon a gépkocsi egyik utasa. A mintegy két perces videón a bizonyíték rá, hogy a sofőr tövig nyomta a gázpedált, és az is egyértelmű, hogy az anyósülésen utazó férfi is részeg volt. A felvétel rögzítette azt is, hogy az autó kigyulladt a baleset után.

Döbbenetes látni, hogy az emberi felelőtlenség milyen tragédiákhoz vezethetnek, a sors kegyetlen fintora, hogy pont a sofőr úszta meg az egészet néhány karcolással. A férfiról annyit lehet tudni, hogy külföldön dolgozik, és amikor hazamegy Romániába, véget nem érő mulatságokra költi el a keresetét, és kérkedik a pénzével. Viszont a hátralévő életét azzal a tudattal kell leélnie, hogy egy óriási baromság miatt négy emberéletet is kioltott. Az lenne a minimum, hogy a vezetéstől örökre eltiltsák, és több év letöltendő börtönbüntetéssel súlytsák, léttére is gondatlanságból elkövetett ember ölésről van itt szó. A gyászoló családot persze ez nem kárpótolja.

Kapcsolódó írások

A Teréz Körút a Nyugati Pályaudvarnál
2019. május 17.
Építkezési munkálatok miatt változik a forgalom rendje a Teréz körúton
Az M7 autópálya egyik szakasza
2019. május 17.
Az autópálya munkálatai csak szeptemberben folytatódnak
Volkswagen e-Up! elektromos kisautó elölről
2019. május 22.
Szlovákiában készülnek a konszern szupermini villanyautói
Brabus Mercedes S-osztály bütykös terepgumival
2019. május 28.
Eddig nem tudta az emberiség mi hiányzik a boldogsághoz: a 900 lóerős, terepjárásra is alkalmas Brabus limuzin