A hírek szerint eléggé borsos árat kérnek, a Palexpo rendezvényközpont pedig sokallja az ajánlatot.
Egy héttel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy veszélybe kerülhet a Genfi Autószalon jövője. A szervezők azóta közölték, hogy anyagi okok miatt 2021-ben nem tartják meg a rendezvényt. A helyzet most úgy fest, hogy szívesen eladnák a jogokat az eseménynek általában otthont adó Palexpo rendezvényközpontnak. A problémát elsősorban az jelenti, hogy a helyszín sokallja a közel 5 milliárd forintos vételárat.
A hírhez hozzátartozik, hogy a Genfi kanton egy 5,5 milliárd forint értékű kölcsönt ajánlott fel a szervezőknek, hogy fedezzék az utolsó pillanatban történt lemondás miatt keletkezett veszteséget. A pénzügyi támogatást azonban számos feltételhez kötötték. A kanton szerette volna megkapni a 2021-es Autószalon rendezési jogait, valamint 2021 júniusáig 330 millió forintnak megfelelő pénzösszeg visszafizetését követelték. A szervezők nem fogadták el felkínált kondíciókat, és visszautasították az ajánlatot. Közben a kiállítók többsége jelezte, hogy valószínűleg nem vesz részt a jövő évi seregszemlén.
Claude Membrez, a Palexpo vezérigazgatója elmondta, túlzásnak tartják a szervezők által kért összeget, és nem szándékoznak megvásárolni a jogokat. Jövőre egyáltalán nem rendezik meg az eseményt, a következő időszakban pedig kisebb méretű rendezvényben gondolkodnak, mivel az autós bemutatók veszítettek népszerűségükből.
A helyzet nem túl ígéretes, ám Membrez azt is hozzátette, hogy a végső döntést a Palexpo igazgatótanácsa hozza meg. A testület a következő két héten belül fog tanácskozni. A Palexpo egyébként mindenképpen szeretne autószalont tartani 2021-ben, mondván még egy kisebb léptékű rendezvény is több a semminél.