2020. szeptember 22. | 14:37

Kalapács alá kerül a 2002-es Jordan egyik modellje. A Sato-Fisichella páros csupán kilenc pontot tudott szerezni ekkor, azonban Eddie Jordan autói mind nagyon különlegesek.

Közel egy hónappal azt követően, hogy Takuma Sato már másodjára nyerte meg az Indianapolis 500-as versenyt, aukciós rendezvényen kerül kalapács alá a japán versenyző 2002-es Jordan Honda EJ12-es kódjelű versenygépe.

A The Market aukciós ház szerint az autó azóta is teljesen működőképes és vezethető. Ezt a modellt egyébként 2002 januárjában mutatták be egy silverstoni DHL hangárban, ami azért volt érdekes, mert a logisztikai cég egy három éves együttműködési szerződést kötött a csapattal. Ezt azonban már az idény végén felbontották, hiszen ebben a szezonban se tudta sikerre vezetni az istállót a Sato-Fisichella páros. Csupán 9 pontot tudtak szerezni, amiből Sato csak kettő egységet tudhatott magáénak.

A típusból állítólag csak öt darab készült, de az információk szerint jelen pillanatban tulajdonképpen csak ezt az egyet lehet elérni az összes közül, hiszen egy-két modellről nem is tudni, hogy merre található, egy modell pedig biztosan maradni fog a Honda hivatalos múzeumában.

Ez a konstrukció viszont már valamilyen oknál fogva nem tartalmazza az eredeti V10-es Honda motort, hanem egy Formula 3000-es Judd KV8 Zytec S3000 van benne. Így ez egy 800 lóerős versenygép egy másfajta váltóval, amelyet mostani tulajdonosa is gyakran próbált ki. Egyszer még meg is sikerült törnie az első szárnyat, amelynek a javítása körülbelül 35 000 fontba került (ma árfolyamon 13 millió forint). Így új matricázást is kapott, amely nem az eredeti, de az árverésre az is ismét a régi külsőben fog pompázni.

Egyszer James Hunt fia, Freddie Hunt is vezette ezt a versenyautót, amelyet ő maga nagyon ki akart próbálni, mivel elmondása szerint igazi F1-es élményt nyújt. A licitet szeptember 22-29. között tartják. A Market arra számít, hogy az autó ára 190 000 és 320 000 fontos (mai árfolyamon 75-91 millió forint) tartományba fog esni.