Az elmúlt években több olyan modellről is lehetett hallani, amelyek nem teljesítettek igazán jól a hírhedt jávorszarvas-teszten. A váratlanul az útra kerülő akadály kikerülését szimuláló biztonsági vizsgálaton nem egyszer előfordult, hogy bizonyos típusok számos kihelyezett bóját elsodortak, vagy nagyobb tempónál két kerékre álltak.

Most a hibrid Škoda Superb iV és a Volkswagen Passat GTE volt a tesztalany, ám egyiknek sem ment kifejezetten jól a dolog. A Superb már a 65 km/órás próbánál is felborított egy bóját, mígnem a 72 km/órás vizsgálatnál a bemenetnél alul-, míg a kimenetnél annyira túlkormányzottá vált, hogy több pályahatárolót is elsodort, ráadásul nem ott fejezte be a manővert, ahol kellett volna. A videóban referenciaként megmutatták a Peugeot 508 és a Mercedes C-osztály produkcióját is, amelyek még 78 km/óránál is gond nélkül teljesítették a feladatot.

A Passat GTE 70 és 72 km/óránál is tarolt, mindkét Volkswagen-konszern terméknél komoly tényező volt a járművek hibrid mivoltából fakadó súlya. A plug-in hibrid Superb iV az 1,4-es benzinmotorral és a 13 kilowattórás akkumulátorral közel 1,8 tonna, a Passat GTE pedig szintén több mint 1700 kilót nyom a mérlegen.

Te emlékszel olyan modellre, amelyik tragikus teljesítményt nyújtott ezen a teszten? Ha igen, írd meg komentben!