A Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet az új rendszámokról, melyek 2022. július 1-től kerülnek bevezetésre hazánkban. A három betűből és három számból álló szisztémát a 4 betű és 3 szám kombináció váltja fel.

Új magyar rendszám

A második és a harmadik betű közé a magyar címer tagozódik be. Az első két betű vagy két magánhangzó, vagy két mássalhangzó kell legyen. Szabály, hogy ékezetes magánhangzók, illetve a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek a rendszámokon. A mostani rendszámokhoz hasonlóan az újakon is ott lesz az EU-címer és a H betű, mégpedig kék háttéren. Az új formátum a „zöld” és a szürke rendszámokra is jön, írja a Telex.

A rendelet értelmében a különleges, négyzetesebb alakú rendszámtáblák is megmaradnak. A taxikra TX-betűkkel kezdődő sárga rendszámok kerülnek, a diplomatarendszámok esetén nem módosul a CD-kezdés, a veterán kocsik pedig megtarthatják az OT betűkombinációt.

Új magyar rendszám

Új magyar rendszám

Új magyar rendszám

Új magyar rendszámok

Egyéni rendszámtáblát a jövőben is lehet majd igényelni, erről így értekezik a rendelet:

„Legalább 3, legfeljebb 6 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 4 folyamatos számjegyből, együttesen 7 jelből állhat majd. Ékezetes magánhangzók nem lehetnek benne, a számjegyek helyén nem szerepelhetnek csak nullák.”

Új magyar rendszámok

A rendelet azt is kimondja, hogy a Magyar Honvédség járműveire a HA, a rendőrség járműveire az RA, az Országos Mentőszolgálat járműveire az MA kezdő betűjelű, a NAV járműveire NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járműveire a BA betűjelű, különleges rendszámtábla szerelhető fel, ami a jármű forgalomból történő kivonása után e szervek más járműveire is felszerelhető. Az RA kezdő betűjelű rendőrségi rendszámtábla olyan szolgálati járműre szerelhető fel, amelynek külső kialakítása e szolgálati jelleget tükrözi.

„A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be. Az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól. A felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli, a forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni. A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket” – olvasható az ITM közleményében.

Szintén friss hír, hogy az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” (mint ideiglenes) betűjelűeket adnak majd ki.