2022. augusztus 05. | 13:41

30 km/órás sebességkorlátozást fognak bevezetni Budapest több kerületében?

A VI., VII. és VIII. kerület egységes rendszerben vezetne be 30 km/órás sebességkorlátozást. Ezt Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester mondta a Népszavának, reagálva a VI. kerületi polgármester, Soproni Tamás vasárnapi bejelentésére, miszerint Terézvárosban hamarosan Graz példájára minden olyan utcában 30-as a sebességkorlátozás lesz, ahol nem jár BKK járat.

A Fővárosi Közgyűlés napirendjén már két évvel korábban is szerepelt egy előterjesztés, ami 30 km/órás maximális sebességhatár övezetek kijelölését javasolta, azonban idén már a fővárosi önkormányzat forgalomcsillapítási tervet dolgoz ki, ősszel pedig a BKK-val együttműködve készülhet el az erre vonatkozó stratégia.

Budapest forgalom
Kép: Depositphotos

A Levegő Munkacsoport sajtóközleményében számos olyan példát említ, ami sebességkorlátozás következtében kézzelfogható eredményt jelentene a város élhetőbb környezetének kialakítása szempontjából. Többek között az alacsonyabb maximális megengedett sebességre gyorsító járművek kevesebb káros anyagot bocsájtanak ki amellett, hogy a közlekedési balesetek száma is csökkenhetne, emelte ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A forgalom lassítással járó változtatásokat egyébként több nyugat-európai ország nagyvárosában is bevezették már, Graz mellett Brüsszel és Párizs is ezek közé tartozik, de Spanyolországban is van általános 30 km/órás szabályozás a lakott területek útjaira, ahol irányonként egy-egy sáv van.

Vargha Márton, a civil szervezet közlekedési témafelelőse kiemelte, hogy a sebességkorlátozás bevezetésére nem elegendő a közlekedési táblák kihelyezése, mert a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy fizikailag akadályozni kell a gyorshajtást. Javaslata szerint az útburkolati jelek sokszor elegendőek lehetnek, de a virágládák kihelyezése is költséghatékony megoldás lehet a szabály betartatására. Ugyanakkor az ellenőrzést is szükségesnek tartja, ami a városi útdíj várható kivetésére is használt GPS-es fedélzeti egységgel oldható meg.

Bár az utóbbi időben bevezetett városi közlekedéssel szorosan összefüggő változások nem minden esetben voltak kellően kidolgozottak, az összehangolt szakmai szervezetekkel egyeztetett javaslat remélhetőleg valóban kedvező hatással lesz Budapest közlekedésére.

Nyitókép: Depositphotos