Rövid idő leforgása alatt tucatjával kaptak defektet ma reggel az M1-es autópályán Tata térségében a pórul járt autósok, mire sikerült kezelni a baj forrását.
A közlekedés velejárója, hogy időnként belehajtunk olyan dolgokba, amik azonnali vagy lassú defektet okoznak. Azt most hagyjuk, hogy a pótkereket helyettesíteni próbáló defektjavító szett mikor és mire (nem) jó, ám az is igaz, hogy két kerék kilyukadása esetén a pótkerék is csak dísznek való.
Arról nem tudni, hogy hány kocsit kellett emiatt autómentőre rakni, de legalább 40-50 autósnak kellemetlen kalandban volt része a ma reggel, akik az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé tartó oldalon, Tata térségében jártak a külső sávban. Ők ugyanis belehajtottak egy teherautó által elhagyott, fémszilánkokkal teli törmelékhalmazba, ami kilyukasztotta egy vagy több kereküket.
Az MKIF Zrt. kollégái az első bejelentést követően a lehető legrövidebb idő alatt a helyszínre siettek, hogy segítsenek a pórul járt autósoknak, illetve a mielőbbi takarításban, hogy mások ne járjanak úgy. Ezért mintegy 500 méteren lezárták a külső sávot, a reggeli csúcsban az egy szabadon hagyott sáv azonban hét kilométeres dugót eredményezett.
A veszélyt negyed 11 körül hárították el, a torlódás pedig 11 órára szűnt meg. A kamionos ahogy észrevette, mi történt, rögtön félreállt, így nem hagyta el a helyszínt.
Érdekes, hogy idén ez már a második olyan eset, hogy valaki többeknek okoz kárt, mert nem megfelelően felkészített járművel indul útnak. Az MKIF azt kéri a szerencsétlenül járt tulajdonosoktól, hogy a 𝐤𝐚𝐫𝐫𝐞𝐧𝐝𝐞𝐳𝐞𝐬@𝐦𝐤𝐢𝐟.𝐡𝐮 címen jelentkezzenek a baleset helyszíne és időpontja, illetve a sérült gépjármű rendszámának megjelölésével.
Ugyan nem teljesen defekttel, de kátyúkárral kapcsolatban egyébként érdemes elolvasni korábbi írásunkat, hogy tudjuk, milyen esetben kihez fordulhatunk, ugyanis számítanak a körülmények és az út fenntartója is. Ez egy olyan dolog, amit senki se szeret, épp ezért jobb, ha felkészülten ér minket.