2020. július 03. | 12:45

Többen is megállás nélkül hajtottak el az égő jármű mellett.

Egyszerre három ember életét mentette meg az a sofőr, aki a saját testi épségét nem féltve rohant oda egy lángokba boruló autóhoz. A hősies viselkedést tanúsító szemtanú volt az egyetlen, aki nem hajtott el megállás nélkül a lángoló jármű mellett, legalábbis a biztonsági kamera felvételeiből erre lehet következtetni.

A háromfős társaság nyugodtan utazott a kocsiban, amikor a sofőr furcsa zajokra lett figyelmes. A szokatlan hangok felcsendülésével egy időben azonnal irányíthatatlanná vált a jármű, amely előbb az oldalára borult, majd nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó ezt követően pillanatok alatt kigyulladt.

Az utasok kétségbeesetten próbáltak kijutni a kelepcéből, egyikük megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem járt sikerrel. Szerencséjükre valaki a segítségükre sietett, a felvételeken látható sofőr (akit Luónak hívnak) nem sokat pepecselt, ahelyett, hogy hívta volna a tűzoltókat, azonnal odarohant az égő kocsihoz, majd puszta lábbal elkezdte rugdosni a szélvédőt. Sikerült annyira bezúznia az üveget, hogy azt már belülről is ki lehetett nyomni. A szűk résen keresztül aztán mindenkinek sikerült kimenekülnie a kocsiból.

Az internet most hősként ünnepli Luót, aki valóban nagyon bátran viselkedett. Szükség is volt rá, mert a neten keringő videó alapján nagyon úgy tűnik, hogy más nem állt meg rajta kívül. Ha ő is továbbhajtott volna segítségnyújtás nélkül, akkor azok a szerencsétlen emberek minden bizonnyal bennégtek volna az autóban.

Ez egy általánosan megfigyelhető probléma, rengetegszer előfordul, hogy az emberek segítségnyújtás helyett inkább csak bámészkodnak a baleset helyszínén, rosszabb esetben a tűzoltók, a rendőrök vagy a mentők hívása helyett arra használják a telefonjukat, hogy fényképeket és/vagy videót készítsenek. Őket hívjuk összefoglaló néven katasztrófaturistáknak.

Németországban a katasztrófaturistákat büntetik, egy ottani rendőr tavaly nyáron csaknem 42 ezer forintnak megfelelő euróra büntette meg azokat a kamionosokat, akik fényképet készítettek egy halálos kimenetellel járó közlekedési baleset helyszínén az A6-os autópályán.