2019. július 18. | 09:01

És ez még csak a jéghegy csúcsa lehet.

Hansjörg Gemmingen világrekordot állított fel azzal, hogy egy első generációs Tesla Model S volánja mögött ülve levezetett több mint 900 ezer kilométert. Ez azt jelenti, hogy ezzel a villanyautóval több mint 22-szer meg lehetett volna már kerülni a Földet.

Gemmingen nem először hívja fel magára a figyelmet, a 2010-es Tesla Roadsterével például több mint 620 ezer kilométert teljesített, ezzel szintén csúcstartó. A most született új rekordot egy Model S P85 segítségével állította fel, amelyben jelenleg a második akkumulátorcsomag dolgozik. Jól bizonyítja az elektromos autók szívósságát, hogy a rekordállító Tesla ma is az eredeti motorjával fut, és az akkucsomagot mindösszesen csak egyszer kellett lecserélni.

Gemmingen egyébként azt állítja, hogy most már nem lassít, ő úgy gondolja, hogy még 2019-ben átlépi majd az 1 millió kilométeres határt.

Nem csak az első generációs Tesla modellek voltak roppant megbízhatóak de a friss modellek is sorra gyűjtik az elismeréseket. Amennyiben Te is egy hasonlóan megbízható modellel szeretnél közlekedni, ne habozz keresd fel a Tesla.hu oldalát, ahol már saját ízlésed szerint konfigurálhatod a járművedet.