2019. február 14. | 14:36

Most először lehet betekinteni a Honda városi elektromos autójának, az Urban EV utasterébe, melyet teljes egészében majd csak a Genfi Autószalonon lepleznek le

Hölgyeim és Uraim, a japán gyártó közzétette a legelső fotót, mely az Urban EV prototípus belterét szemlélteti. Na, de lássuk, miért is olyan fontos ez: mert mióta köztudatba lépett a kompakt cukiság, mindenki odáig volt és van is érte!

Honda Urban EV tanulmányautó nyitott ajtóval

Az Urban EV fényében, ha már a legtöbb gyártónak talán nem is sikerült elsőre egy autónak kinéző elektromos járgányt készítenie, a Honda megcsinálta! A régies formavilágot felidéző városi cirkáló hűséges társnak ígérkezik a mindennapokban. Az utastérrel kapcsolatban ezelőtt már napvilágot láttak számítógépes tervrajzok, melyek alapján megállapítható volt, hogy egy igazán letisztult helyiségről van szó.

Az alkalmazott technológiákat a mérnökök igyekeztek emberbaráttá alakítani amennyire csak lehet, hogy a vezetés élvezhetőbb legyen, mint valaha. A képen a műszerfal teljes egészét látni, bár én arra számítok, hogy a márka ezen felül is tartogat még meglepetéseket a 2019-es Genfi Autószalonra a villanyos kisautót illetően.

Honda Urban EV tanulmányautó beltere
Tanulmányautó formájában még így festett az Urban EV négyfős utastere
Honda Urban EV teljes műszerfal
Valójában pedig így mutat a kisautó teljes műszerfala

„Az Urban EV Concept a Honda „Egyszerűvé tesszük” dizájnelvének megtestesülése, melynek célja közelebb hozni az autókat az emberek szívéhez” – mondta Makoto Iwaki, a Honda K+F részlegének ügyvezető kreatív igazgatója.

Az Urban EV ígérkezik a Honda első sorozatgyártású elektromos autójának, melyet Európában fognak eladásra kínálni. A jármű fejlesztése során a mérnökök igyekeztek ötleteiket eddig még nem látott módon megvalósítani úgy, hogy mindeközben továbbra is az egyszerűség és letisztultság jegyeit képviselhessék. A mozgó alkatrészek száma jelentős mértékben csökkent a hagyományos járművekéhez képest, ez a fajta módszer pedig növeli az autó hatékonyságát és ezzel talán kevesebb karbantartást is igényel.

Honda Urban EV elektromos autó hátulja

A híresztelések szerint az elektromos autó, mely 10 centiméter híján a Jazz alá sorolható egy gyorstöltővel érkezik, a rendszer pedig a Honda Power Manager Concept nevet viseli. Az innovációs egység az Urban EV mellett Frankfurtban debütált elsőként, funkcionalitása szerint hatékonyabban tudja tárolni az energiát, a megújuló energiaforrásokból előállított áramot pedig átadja az otthont ellátó hálózatnak vagy a közműhálózatnak.

Mit gondolsz a Hondának ezen fejlesztéséről?

Honda sajtóközlemény