A törvény már 2015-ben megszületett, amely szerint nem engedélyezik a tíz évnél idősebb taxik használatát. A jogszabály még csak most lépett volna érvénybe, most azonban két év haladékot kaptak a taxisok. Maga az engedmény értelmében a jogszabályt nem kell alkalmazni arra a személytaxi-szolgáltatás végzése során használt személygépkocsira, amelynek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet a 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el.

Budapesti Taxi egy fővárosi parkolóban oldalról

„A halasztás azon vállalkozások által üzemben tartott azon személygépkocsik tekintetében alkalmazható, amely vállalkozás 2020. március 1. napján hatályos tevékenységi engedéllyel, valamint az általa üzemben tartott személygépkocsira kiadott, hatályos engedélykivonattal rendelkezett” – olvasható a Magyar Közlönyben.

„Az engedmény nem alkalmazható a vállalkozás tevékenységi engedélye vagy a személygépkocsi engedélykivonata időbeli hatályának lejártát követően, kivéve, ha a közlekedési hatóság az adott járművet 2020. március 1. napján üzemben tartó vállalkozás kérelme alapján az engedélykivonat időbeli hatályát meghosszabbította” – olvasható Magyarország hivatalos lapjában.

Képek: Pixabay