Előnytelen aerodinamika, ám annál alkalmasabb áruszállító képesség. De mennyi a maximális sebesség?
A Fiat Ducato épp olyan népszerű áruszállító, mint a Mercedes Sprinter, amit szinte mindenki kivétel nélkül ismer. A kisteherautók esetén inkább a hasznosság a fő szempont, habár a teljesítmény sem mindegy.
Ahhoz viszont, hogy sebességrekordokat állítsunk fel velük, ahhoz mindegyik kevés, éppen a kialakításuk miatt. Ennek ellenére vannak, akik megpróbálják elérni a maximális sebességet ezekkel a járgányokkal is. Jelen esetben egy 2012-es Fiat Ducato modellel kísérelték meg a lehetetlent, méghozzá a német autópálya egyik szakaszán.
A videóban szereplő Ducato III, egy Type 250-es, 2,3 literes, 130 lóerős erőforrással szerelt dobozos kisteherautó. Álló helyzetből csaknem 20 másodpercbe telik, míg az gépjármű eléri a 100 km/órás sebességet, de többszöri próbálkozás után még a 170 km/órát is meghaladta a tempója.
A jármű testén hatalmas felületek vannak, ami miatt a légellenállás nagy és az oldalszélre is érzékeny. Így érthető, hogy egészen nagy kihívást jelent megfutni az autó maximális végsebességét. Ritkán látni ilyet, hiszen inkább a külső sávban szoktak kapaszkodni ezek a járgányok, minthogy a belsőben száguldozzanak. Egészen nagy teljesítmény egy Fiat Ducato modelltől.
Ha nem indul el a videó, megnézheted a YouTube videómegosztó oldalon.