2020. április 21. | 12:09

Sem jogosítványt, sem forgalmit nem tudott mutatni az őt megállító rendőröknek.

Megfordult, majd a forgalommal szemben vezetett egy csongrádi férfi az M43-as autópályán péntek délelőtt Szeged közelében. A férfiról kiderült, hogy jogosítvány nélkül közlekedett, az őt megállító rendőrök aztán egyéb szabálytalanságokat is megállapítottak a sztráda leállósávjában.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2020. április 17-én 11 óra 30 perckor állították meg a forgalommal szemben közlekedő gépkocsi vezetőjét az M43-as autópályán, a 3-as kilométerszelvény közelében. Az autóban a sofőrön kívül egy nő is tartózkodott.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a sofőr jogosítvány nélkül közlekedett, de az sem maradhatott titokban, hogy az általa vezetett autót már kivonták a forgalomból. Természetesen a kocsin kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás sem volt.

A férfi azt mondta, hogy az autót az utastársa vezette korábban, de ezzel sem mentek sokra, mert a nőről kiderült, hogy a sofőrhöz hasonlóan nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel. Azt nem árulta el a férfi (vagy a rendőrség nem akarta a nyilvánosság orrára kötni), hogy mi vette rá arra, hogy szembe menjen a forgalommal az autópályán. A rendőrök szabálysértési feljelentés tettek mind a két felnőttel szemben.