2020. április 03. | 12:09

A vétlen kocsiban hárman utaztak. Összesen öt embert vittek kórházba.

Borzalmas baleset történt csütörtök este Győr-Moson-Sopron megyében: frontálisan ütközött két autó a 82-es út és a 832-es út kereszteződésétől 200 méterre, Bakonypéterd közelében. Az ütközés után az egyik jármű az árokba csapódott, a helyszínre a pannonhalmi hivatásos és a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók vonultak ki.

A deltahirek.hu úgy tudja, hogy a Veszprémvarsány felé közlekedő Audi a nagy erejű csattanást megelőzően a bukkanóra felhívó jelzőtábla, illetve a záróvonal ellenére egy kamion előzésébe kezdett (ezt később a rendőrség is megerősítette). Az előzést már nem tudta befejezni a sofőr, mert frontálisan belecsapódott egy teljesen szabályosan közlekedő Audi A3 típusú autóba, amely szemből érkezett.

A vétlen kocsiban hárman utaztak, egy 7 éves kislány, valamint annak édesanyja és keresztanyja ült, közülük az utóbbi vezetett. A másik autóban ketten utaztak, a balesetben többen súlyosan megsérültek, sajnos a pici lány is súlyosan megsérült. A helyszínre megérkező édesapa a hírek szerint sokkos állapotban nézte végig, ahogy a mentősök a lányáért küzdenek.

Fotók: Ács Krisztián