2019. augusztus 28. | 13:29

Véget ért az FIA CEZ/MNASZ autós gyorsasági bajnokság szlovákiai hétvégéje, amely hozott szép pillanatokat a csapat tagjainak, mégis maradt bennük egy kis hiányérzet.

Az idén megszokottal ellentétben a Gender Racing Team csak három autóval állt rajthoz, ugyanis Stern Roland nem tudott részt venni a fordulón. A többiek azonban tisztességgel állták a sarat.

Szomszéd Lali a csapat legfiatalabb versenyzője, de már sokszor versenyzett már a Slovakiaringen és ez látszott az eredményein is.

"Számomra a Slovakiaring mindig is kedvelt pálya volt, mivel rengetegszer bizonyíthattam már itt. A szabadedzéseken elkezdtük állítgatni az autót, ami annyira jól sikerült, hogy a szombati időmérőn az élen tudtam végezni. A délutáni versenyen remek csatákat vívtam még száraz körülmények között, végül a második helyen intett le a kockás zászló, mert elrontottam a rajtot. A vasárnap reggeli elmaradt kvalifikáció még kapóra is jött, mivel így új gumival rajtolhattam a futamon, ahol sikerült megnyernem a kategóriámat" - mesélte Szomszéd Lajos Balázs.

Hefler Róbert szokás szerint nagy célokat tűzött ki maga elé, amiket sikerült is elérnie az egyik kedvenc pályáján.

"Az edzéseken a beállításokkal elindultunk egy viszonylag jó irányba, ami a végére nem a várt eredményeket hozta. Viszont az időmérőre összeállt minden és futottam egy meglehetősen jó időt. A versenyen nagyon meleg volt, a szuperlágy keverékek pedig elmelegedtek az utolsó körökre, és alaposan lecsökkent a tempóm. Összességében elégedett vagyok, hiszen mind a két futamon a CEZ harmadik és a magyar abszolút értékelés első helyén végeztem. Úgy gondolom, hogy volt még ebben, de már Brnóra koncentrálok, ahol remélhetőleg minden még jobban alakul majd" - nyilatkozta a verseny után Hefler Róbert.

Szabó Nikolasz a csapat egyetlen versenyzője, aki korábban csak szimulátoron körözött a pályán. Az új körülmények mellett technikai hiba is hátráltatta a tehetséges szlovák versenyzőt.

"Már Grobnikban éreztem, hogy baj van az autóval, ott is elbuktam a második futamgyőzelmet egy technikai probléma miatt és sajnos nem sikerült orvosolni ezt a Slovakiaringig. Emiatt sajnos esélytelenül kullogtam az utolsó helyeken és be sem fejeztem futamokat. Ez volt talán az eddigi pályafutásom legrosszabb versenyhétvégéje, borzalmas érzés, mikor tudod, hogy mindent megtettél az áhított sikerért, de ez mégsem elég, mert  visszafog egy technikai probléma, ami miatt már 14 pontot buktam. Viszont még mindig vezetem a bajnokságot, és ha Brnóra összeáll az autó, akkor nem hagyok több pontot kicsúszni a kezeim közül" - összegzett Nikolasz.

Gender Tamásban maradt egy kis hiányérzet, mert az egyik autó technikai gondokkal küzdött. Viszont jó vezetőhöz méltón optimista, és csakis előre tekint.

"A nehézségek ellenére elégedett vagyok a csapatommal, mind a szerelőkkel, mind a pilótákkal. Nikolasz autójánál felmerült egy rejtett technikai hiba, ami motorerő vesztést okozott, de büszke vagyok rá, mert éretten kezelte a szituációt. Már tudjuk a hiba forrását, így ki tudjuk javítani a brnói hétvégére. Nagyon jó kis mezőny jött össze itt a Slovakiaringen, ami már szinte hazai pálya nekünk, hiszen mióta megnyitott, sok fiatal pilótámat tanítottuk meg itt formaautózni. Köszönöm szépen mindenkinek az egész hétvéges munkát, az erőfeszítéseket." - összegezte a hétvégét Gender Tamás, csapatfőnök.

Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk  - Gender Racing Team