Évek óta elhagyatottan áll és a kutyának nem kell, de majd talán most.
Csupán 470 millió forintért a tiéd lehet egy 200 hektáros területen megszületett pályakezdemény, Sávolyon. Ráadásul eleve részben közművesített területről van szó, így neked már nem lenne olyan sok dolgod.
Elsőre talán soknak hangzik az összeg, de minden csak nézőpont kérdése. Hiszen ez az ár jelenleg négyzetméterenként 240 forintnak felel meg, ami viszont nagyon alacsony.
Annyi gond van, hogy nem használhatod nagyon másra, mindenképpen sportlétesítményt kell telepítened a terület minősítése miatt. Nem is fekszik rossz helyen, az M7-es autópályától 2,5, a horvát határtól csupán 50 km.
És hát egy nyomvonal, illetve alapok már vannak, csak be kell fejezni. Vagyis bár ilyen egyszerű lenne, de az évek alatt rengeteg probléma gyűlt fel. Főleg azért, mert a cég, amelyik nekiállt a pályának még 2009-ben, kényszerfelszámolás alatt áll.
Így a pályát jelenleg is egy felszámoló vállalkozás árulja és próbálja ismét eladni a tavalyi sikertelen üzlet után. A pálya egyébként nagy reményekkel indult el és rengeteg hitelt igényeltek hozzá, amit aztán a bank az utolsó pillanatban visszavont.
Ezért sosem készült el és az építésért felelős vállalkozást 2015-re megszüntették. Érdekes módon a megszüntetésből 2017-re felszámolás lett, ami azóta sem sikerült.
Ráadásul az ingatlanon komoly terhek húzódnak:
- 9,7 millió forint erejéig zálogjog a Sávoly Termálcentrum Kft.,
- 393 millió forint zálogjog a Share Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft.,
- 154,5 millió forint és járulékai erejéig végrehajtási jog a NAV,
- 292,6 millió forint és járulékai erejéig jelzálogjog a marcali önkormányzat javára.
A pályán szerettek volna MotoGP versenyeket tartani, azonban a bürokráciai kavarás miatt ez sosem valósulhatott meg. Azóta viszont maga a nyomvonal is elavult lett, és ha ma valaki elkezdené felhúzni rá a dolgokat, vastagon át kéne alakítania a szabályoknak megfelelően, tehát iszonyatos pénzt emésztene fel.
Az se biztos, hogy ez az utolsó hasonló tervek alapján befuccsolt pálya az országban. Hiszen 2018-ban elkezdtek Hajdúnánáson is egy MotoGP pályát 65 milliárd forintból felhúzni, de a háborús beruházási stop miatt ez is földbe állni látszik.