2020. október 02. | 12:08

Egy áruház mögötti szervízúton tört össze a személygépkocsi, amiben hat ember zsúfolódott össze.

A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint 2020. október 1-jén 18 óra 58 perckor a veszprémi rendőrök meg akartak állítani egy személyautót a megyeszékhely határában. Az autó vezetője azonban nem volt hajlandó megállni a rendőri jelzésre, helyette gázt adott, ekkor vette kezdetét az autós üldözés, amely hatalmas balesettel végződött.

A rendőrök által követett gépkocsi menekülés közben egy áruház mögötti szervízútra hajtott nagy sebességgel, majd nekiütközött egy rendőrautónak, aztán pedig egy álló kamionba csapódott hátulról. A baleset során a személygépkocsiban utazó hat ember, valamint a rendőrautóban utazó két járőr megsérült. A rendőrség azt közölte, hogy a személyautóban feltehetően illegális migránsok utaztak, vagyis egy embercsempész próbált meglógni a zsaruk elől.

A gyanú szerint az esettel összefüggésbe hozható egy másik személy is, akit az ajkai rendőrök a 8-as számú főút 73. kilométerszelvényében fogtak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, olvasható a police. hu oldalon megjelent cikkben.