2020. szeptember 10. | 12:22

A német négyszeres világbajnok jövője sokáig kérdéses volt. Felmerült a neve a Mercedes kapcsán is, sokan pedig tudni vélték, hogy abbahagyja a versenyzést.

A Racing Point a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Sebastian Vettel jövőre csatlakozik, az akkor már Aston Martin néven futó gárdához. A négyszeres világbajnok így Lance Stroll csapattársa lesz. Ez a csapat lehet az Vettel számára, ahol újra megtalálhatja régi önmagát. A német pilóta hosszú ideje keresi a kiutat a válságból, többen hibáztatták őt is a kudarcot vallott Ferraris szereplés miatt, azonban az olasz istálló hatalmas presszió alatt tartja a versenyzőit amellett, hogy nem tudtak egy győztes konstrukciót adni Vettelnek.

Az Aston Martin szeretne a márkához hűen egy vezető pozíciójú istálló lenni, habár az F1-ben eddig nem jutottak el a sikerekig. A szoros együttműködés a Mercedessel és Vettel igazolása viszont egyértelmű jele annak, hogy szeretnének az élmezőny állandó szereplőjévé válni.

Vettel neve, tapasztalata, négy vb címe és 53 győzelme pedig nagy húzóerő lehet a csapat számára. Most hogy, gyakorlatilag a másolási ügy is lezárulni látszik, a csapat teljes mértékben arra koncentrálhat, hogy megértse a nagy potenciállal rendelkező autóját, és jövőre tökéletesre fejlessze Vettellel karöltve.

„Sebastian bizonyította, hogy egy nagy bajnok, győztes mentalitással. Jobb versenyzőt nem is tudok elképzelni, mint Vettel. Szombaton és vasárnap a világ legjobbjai között van. Ő hozzásegíthet bennünket a céljaink eléréséhez az új korszakban. Jelentős szerepet fog játszani abban, hogy a csapat a következő szintre tudjon lépni” – mondta Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatvezetője.

 

„Örömmel oszthatom meg végre ezt az izgalmas hírt a jövőmmel kapcsolatban. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2021-től én leszek az Aston Martin egyik versenyzője. Egy új kaland, egy igazán legendás márkával. Lenyűgözött a csapat idei teljesítménye és úgy gondolom, jövőre ez még fényesebb lesz. Lawrence Stroll mentalitása és elkötelezettsége a sport iránt nagyon inspiráló és hiszem, hogy valami nagyon különlegeset tudunk együtt felépíteni. Még mindig imádom a Forma-1-et, az egyetlen motivációm pedig az élmezőnyben versenyezni. Hatalmas kiváltság lesz ez az Aston Martinnal” – idézi Vettelt a Racing Point közleménye.

Vettel nehéz hét szezonon van túl. Először egy nagyon gyenge Red Bull, aztán egy félig-meddig építkező Ferrari állt a háta mögött. 2017 és 2018 volt talán olyan év, amikor valóban közel került a győzelemhez, de végül mégis csúnya véget ért Sebastian és az olaszok házassága. Elképesztő csavar a történetben, hogy Vettel pont azelőtt a nagydíj előtt jelentette be azt a szerződést, ahol a Ferrarival az 1000. rajtot ünnepelhetik.