2021. augusztus 28. | 00:18

Megint a félvezetőkből van hiány.

Leállítják a termelést a jövő héten számos Mercedes-Benz gyárban. Így lesz ez Kecskeméten is, ahol nem is olyan régen, hétfőn indult újra a termelés azt követően, hogy a 30., a 31., a 32. és a 33. héten is állt a munka az üzemben.

Ezúttal is a félvezető áramkörök hiánya áll a háttérben, ezért döntött úgy a Daimler, hogy felüggeszti a termelést a brémai gyár után idehaza is. Sindelfingenben részleges a leállás.

A Daimler a pénteken kiadott közleményben még nem jelezte azt, hogy hány munkavállalójukat érinti a jövő heti leállás. Sindelfingenben 25 ezren, Brémában 12 ezren, Rastattban 6500-an, Kecskeméten 4700-an dolgoznak a Mercedes gyárában. E négy üzemben már többször is volt leállás alkatrészhiány következtében.

Kecskeméten tehát a rövidebb januári és áprilisi, majd a hosszabb július végén kezdődő leállást követően ez már a negyedik termelési szünet.

A globális chiphiány kezelésére korábban már született koncepció, de úgy tűnik, az nem váltotta be egyelőre a hozzá fűzött reményeket.