Kész a terv 25 millió elektromos jármű ellátására elegendő félvezető gyártására, méghozzá itt a szomszédban.
Az elmúlt időszakban számos autógyártó üzemeiben akadozott a termelés a félvezető chipek globális hiánya miatt. A hónap elején a Dacia romániai gyáregységében kellett kényszerszünetet tartani, a probléma pedig a Magyarországon működő autógyártókat is érinti.
A kedvezőtlen helyzetre reagálva a félvezető chipeket gyártó Infineon bejelentette, hogy a nyár végén új üzemet létesít az ausztriai Villachban. A német vállalat információi szerint itt évente annyi chipet tudnak majd előállítani, mely 25 millió elektromos jármű ellátására elegendő lesz. A villachi 1,6 milliárd eurós beruházás mellett az Infineon a németországi Drezdában is komoly fejlesztésekbe kezd.
„A két gyáregységünkben folyó termelést úgy tudjuk irányítani, mintha azok egy helyen lennének. Villachban 2021 nyarának végén indulhat majd a munka. Gyártási kapacitásunk növelésével igyekszünk megoldást kínálni a világjárvány miatt kialakult kedvezőtlen helyzetre” - mondta el az Infineon vezérigazgatója, Reinhard Ploss, a részvényeseknek tartott online értekezleten.
Az elektromos félvezetők hiánya komoly problémát okoz az autóiparban. A vállalatoknak jól bevált szokásaikon kell változtatnia ahhoz, hogy a hiányt orvosolni tudják. A Financial Times beszámolója alapján német autógyártók raktárkészleteket képeznének a chipekből, hogy a későbbiekben emiatt ne kelljen leállítaniuk a termelést. Ezek az alkatrészek a mai modern autók előállításához elengedhetetlenek.
A globális chiphiány oka, hogy a tavalyi év végén az új autók eladása jelentős mértékben megnövekedett. Az emberek a korlátozások miatt jóval több elektronikai terméket – köztük TV-t és játékkonzolt – vásároltak. Félvezető alkatrészre ezekhez a termékekhez is szükség van, így az autógyártóknak nem jutott annyi, mint korábban.
A piaci elemzők előrejelzései szerint a chiphiány akár 2021 második negyedévének végéig is eltarthat. A mostani helyzetben hatalmas kiesést jelentene az autógyártók számára, ha az alkatrészhiány miatt fel kellene függeszteniük a termelést. Az Infineon ausztriai beruházása mindenesetre enyhíthet a gondokon.