2023. november 03. | 00:34

A kerékpárosoknak és a gyalogosnak fontos kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy már messziről jól láthatóak legyenek.

Immáron ötödik alkalommal oszt díjmentesen láthatóságokat javító közlekedésbiztonsági eszközöket. A fényvisszaverő mellények, pántok és kerékpáros villogók országszerte számos ponton átvehetők 2023. november 3-án pénteken.

Budapesten a Rendőrségi Igazgatási Központban, a Teve utca 4-6. szám alatt 8:00 és 12:00 között fogadják a látogatókat. A KTM Centrumban, a Vizsla utca 24. szám alatt 10:00 és 18:00 között lehet átvenni a hasznos eszközöket. Ezen felül a fővárosban a Kozma utca 3/A alatt található Continental Safety Hungary központban várják az érdeklődőket 10:00 és 18:00 között.

Természetesen nem csak Budapesten lesz ilyen akció, hanem az ország minden szegletében Zalától Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig. A teljes lista az időpontokkal együtt ezen a linken érhető el.

Az úgynevezett Light Friday a rendőrség Látni és látszani kampányának keretein belül kerül megrendezésre. A baleset-megelőzés tekintetében maga az ember a legmeghatározóbb tényező. Fontos, hogy a közlekedés résztvevői segítsék egymást azzal is, hogy kellően láthatóak. Erre most, hogy korán sötétedik, érdemes kiemelt figyelmet fordítani.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az X-MEDITOR Kft. 2012 óta hívja fel közös közlekedés-biztonsági kampánnyal a figyelmet a láthatóság fontosságára. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján hazánkban az utóbbi évtizedben a könnyű sérüléssel végződő esetek kisebb arányban, a közúti balesetben elhunytak száma jelentős mértékben csökkent, majd mérséklődött.

Egészen 2023. december 3-ig ingyenes látásellenőrzéssel valamint hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket a regisztrált optikai szaküzletek. Ezen felül az akcióhoz csatlakozott szervizekben a személy- és haszongépjárművek és a motorkerékpárok vezetői ellenőriztethetik járművük láthatóságért felelős alkatrészeit és a szélvédőt.

Az akció részleteiről mindent meg lehet tudni a Látni és látszani weboldalon.

Police.hu