A tegnapi fesztiválos felelőtlenség után több olvasónk is cinikusan megjegyezte, hogy a bűnlajstromából csak a cserbenhagyás hiányzott. A rendőrség mai közleményében sajnos olyan elkövetőről számolnak be, aki ezt a tételt is sikeresen kipipálta. 2022. július 3-án este hét óra felé, Helvécia belterületén baleset történt, aminek okozója több szempontból sem kerülhetett volna a volán mögé. A 23 éves román állampolgárságú, orgoványi lakhelyű férfi egy piros Suzukival hajtott ki egy mellékútról a főútra, de a rá vonatkozó stoptáblát figyelmen kívül hagyta és neki ütközött a főúton haladó renault-snak. 

fotó egy baleseti helyszínről, a nyomok az aszfaltra írva és előtérben egy elferdült stop tábla
Fotó: Police

A baleset következtében mindkét autó lesodródott az útról és még az említett stop táblát is kiütötte az egyik. A balesetben mindenki megsérült, köztük egy 9 éves gyermek is.

fotó egy ezüst színű, összetört Renault Laguna Grandtour autóról
Fotó: Police

A vétkes sofőr a helyszínt elhagyva nem nyújtott megfelelő segítséget a sérülteknek, ráadásul az esetet követő rendőri intézkedés során további jogsértések derültek ki. Alkoholt fogyasztott a vezetés előtt, nem is volt jogosítványa, az autója ki volt vonva a forgalomból és sem ő, sem pedig utasa nem volt bekötve. Ez utóbbi miatt külön feljelentették a rendőrök.

fotó egy piros Suzuki Swift összetört szélvédőjéről
Fotó: Police

A Suzuki vezetőjét a rendőrök őrizetbe vették és a kihallgatását követően az illetékes ügyészségen kezdeményezték a letartóztatását. 

fotó egy összetört piros Suzuki Swiftről
Fotó: Police

Végül egy fontos tanács a rendőrségi közleményből:

“Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok, s a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a vezetés megkezdése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan autóba, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittasan vezessen!

…hogy mindenki hazaérjen!”