2022. szeptember 19. | 11:43

Szinte filmes jelentnek indult, amikor egy férfi minden szabályra fittyet hányva embereket veszélyeztetve vezetett, ráadásul élettársa és gyermekük is az autóban volt.

Vádat emelt az ügyészség az ellen a büntetett előéletű fiatal férfi ellen, aki Kaposváron autós ámokfutást rendezett. A vádirat szerint a férfi egy német rendszámos autóval közlekedett, aminek hiányzott a hátsó szélvédője, erre lettek figyelmesek a rendőrök, ezért akarták megállítani. A férfi se fény se hangjelzésre nem állt meg, viszont véget ért a zsákutca amiben haladt.

Ekkor döntött úgy, hogy a járdán a gyalogosok közé hajt, majd a zebrán keresztül felmegy az útra. Ezt olyan 40-50 km/órával abszolválta a vád szerint, majd innen egy felüljáróra hajtott, ahol egy zebrán átkelő gyalogost ütött el majdnem. A városban 90-110 km/órával menekült a rendőrök elől, miközben élettársa és kettejük csecsemője is az autóban tartózkodott, így nem csak a gyalogosok életét veszélyeztette.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A vétkes férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntette miatt emeltek vádat, az ügyészség Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában börtönbüntetést, illetve közügyektől és autóvezetéstől való eltiltást kér a vádlottra.

Forrás és nyitókép: Magyarország Ügyészsége