A járdán kerülte ki a kocsisort a tébolyult sofőr Budapesten

Tóth Balázs
Közzétéve:
2021-01-23, 16:14

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem okozott balesetet.

2021. január 21-én délután egy személygépjármű sofőrje a járdán keresztül kerülte ki a Róbert Károly körúton kialakult dugót. Az esetet egy, a kocsisorban vesztegelő autós első- és hátsó fedélzeti kamerája rögzítette.

A videót egy közösségi oldalon közzétették, ezt követően indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya. A tettest másnapra már azonosították is - közölte a rendőrség szombaton.

Tragédia nem történt, ami csak a szerencsének köszönhető. A mellett, hogy a járdán nem tartózkodott senki, a kereszteződésben is történhetett volna baj, hiszen az autós a renitens autós piroson hajtott át.

"Ha nem sérült meg senki, akkor alapesetben 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bütetendő ez a cselekmény" - mondta Szatmári-Margitai Gergely közlekedési szakértő a TV2 Tények című műsorának.

"Ez a közúti közlekedésnek a közúti veszélyeztetés bűncselekményét valósítja meg, ami egy bűtett és szabadságvesztéssel büntetendő. Azért azt is figyelembe kell venni, hogy a járda a gyalogosok közlekedésére szolgál, akik a legvédtelenebb személyek ebben az egész közlekedésben" - tette hozzá a szakember.

Ha bebizonyosodik, hogy a sofőr hibát követett el - ami a felvételek alapján teljesen nyilvánvaló - akkor a szabadságveztés mellett súlyos pénzbüntetésre számíthat.

Amennyiben kérdés merült fel benned annak kapcsán, hogy mire használhatod a fedélzeti kamerát, és mi a helyzet a híradóban szereplő ki nem takart rendszámokkal, a das.hu jogászának segítségével megtudhatod, mi jogszerű e tekintetben és mi nem.

Hasonló felvétellel rendelkezel, és szeretnéd megosztani a nagyvilággal? Küldd be 1 perc alatt ezen a felületen!

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Volvo XC90
2019. március 22.
A svéd autógyártó nem akárhogyan tervezi végleg beszüntetni mindezt - kamerákkal monitorozná a sofőr állapotát, ezzel kibekkelte az ittas vezetés lehetőségét és persze a balesetek kialakulását

További hírek