Elképesztően durva autóbalesetet szenvedett egy fiatal sofőr Kanadában. A 20-as éveiben járó járművezető verdája akkora sebességgel csapódott neki az útjába kerülő dolgoknak, hogy abba szó szerint beleremegett a föld.

A fiatalember július 1-jén bukott hatalmasat, miközben az autójával száguldozott. A balesetet rögzítette a biztonsági kamera, a gyorshajtó autója a kerítés átszakítása után előbb egy fát, majd egy parkoló autót trafált telibe, közben pedig többször is megpördült a tengelye körül, ezen felül a kerekei is kiszakadtak. A balesetben érintett autók totálkárosak lettek.

Totálkárosra tört autó pörög a levegőben

A rendőrség nem árulta el, hogy mennyivel hajtott a srác, de az egyik szemtanú szerint a gyorshajtó jócskán túllépte a sebességhatárt. Egy másik civil arról beszélt, hogy a környékükön nagyon sokszor rendeznek illegális gyorsulási versenyeket a fiatalok, már nem is merik kiengedni a gyerekeiket az utcára.

Szinte hihetetlen, de a gondatlan járművezetéssel gyanúsított sofőr karcolásokkal megúszta a balesetet, utána pedig azon bánkódott, hogy a kocsija rommá tört. Én a helyében gyorsan elmondtam volna egy imát, és megköszöntem volna az égieknek, hogy életben hagytak.

A kanadai rendőrség elmondta, hogy a környéken lakók 2019 áprilisa és júniusa között 270 felháborodott telefonhívást indítottak az illegális autóversenyek miatt, amelyek pokollá teszik az ott élő emberek életét. A mostani baleset után lehet, hogy szigorúbban lépnek majd fel a gyorshajtókkal szemben az egyenruhások, mert most csak a szerencsén múlt, hogy senki nem halt meg az őrült módjára száguldozó srác miatt.