Jön a dízel-elektromos hibrid Mercedes-Benz GLE350de

Ujj Péter újságíró
Közzétéve:
2019-09-11, 11:37

Nem sok márka próbálkozott eddig az elektromos hajtást dízellel vegyíteni, pedig nem ördögtől való technológia. A Mercedes kitart mellette.

A belső égésű motorral szerelt autókkal az a baj, hogy szennyeznek és drága őket tankolni. Az elektromos járművekkel pedig az, hogy alacsony a hatótávjuk. A megoldás a hibrid technológia, legalábbis addig, amíg nem lesznek képesek értelmezhető távolságokat megtenni a villanyautók egy töltéssel. Oké, de milyen hibrid? Vannak a mild-hibridek, amelyek csak kiegészítik a belső égésű motort, de maguktól elektromosan az autó nem képes közlekedni. Aztán vannak a „sima” vagy öntöltős hibridek, mint például a Toyota Prius II, amelyek képesek néhány kilométert lassú tempóval villannyal megtenni.

Mercedes-Benz GLE350de dízel- elektromos hibrid

Aztán vannak a plug-in hibridek, amelyeket már lehet hálózatról tölteni és képesek akár 50 kilométereket is elmenni a belsőégésű motor nélkül. Elsősorban a Toyotának hála főként benzin-elektromos hajtáslánccal felszerelt autók róják az utakat, pedig a hibrid technológia létezik dízelként is. Igaz, nem sok márkánál lehet (vagy lehetett) ilyen autót kapni, de példának ott van a Peugeot (3008), a Citroen (DS5 Hybrid4) vagy a Volvo (V60 PHEV) modelljei. Aztán persze ott a Mercedes-Benz is, akik most is kínálnak dízelt villannyal körítve (C,E) és 2020-tól még tovább bővítik a palettát.

Mercedes-Benz GLE350de dízel- elektromos hibrid töltőcsatlakozó

Nevezetesen a Mercedes-Benz GLE350de-vel, amelyet a 2019-es Frankfurti Szalonon mutatnak be és meglehetősen nagyot gurítanak vele. A lemezek alatt egy 194 lóerős 2,0 literes 4 hengeres dízel erőforrás szolgál, melyhez egy 136 lovas villanymotort kapcsolnak. Maximális erejük összesen 320 lóerő és 700 Nm, mellyel 6,8 másodperces 100-as gyorsulást és 210 km/h-ás végsebességet produkál az autó. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a tisztán villannyal megtehető hatótávolság rekord a hibridek esetében, ugyanis átlépheti a bűvös 100 kilométeres határt. Elektromos üzemben pedig akár 160-nal is suhanhat.

Mercedes-Benz GLE350de dízel- elektromos hibrid beltér

Csodák persze nincsenek, azért tud ennyit elmenni a szabadidő-autó csupán elektronokkal táplálkozva, mert egy viszonylag nagy, 31,2 kWh-ás akkumulátorpakkot cipel a csomagtere alatt. Következtetésképpen csökkent valamelyest a poggyásztér mérete, lehajtott hátsó üléssorral az eddigi 2 055 liter helyett „csak” 1 915 liternyi csomagot nyel el. Valamit valamiért, ugye. Ugyanez vonatkozik az önsúlyra is, mely gyarapodik (kb.2 100 kg + akku), de pontos adatokat egyelőre nem közölt a Mercedes. Érdekes volna ismerni a teljes megtehető hatótávot is, amelyre a dízel és elektromos erőforrás együtt képes. Csak tippelni lehet, de ez az adat biztosan 1 000 km felett várható.

Az alábbi videóban egy Toyota Land Cruisert és egy Mercedes-Benz GLS350d-t eresztett egymásnak az Alapjárat a Driving Camp off-road pályáján. Vajon melyik a jobb téli körülmények között terepen?

Forrás:

További autós hírek

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György…

A kategóriák között egyértelműen a SUV vezeti az idei eladási listát (is), csak ebből a fajtából 47480 újat állítottak forgalomba,…

Brutális baleset rázta meg Szlovéniát szerda reggel. A balesetet egy kis Opel Corsa vezetője okozta, amikor feltehetően a rosszul megválasztott…

2019 az az év, amikor másról sem lehet hallani, csak arról, hogy az autók ölik meg a bolygónkat. De komolyan!…

Egy orosz színész nem bírta elviselni, hogy megelőzték, azonnal visszaelőzött. Vesztére. – írja az origo.hu Az egész jelenetet rögzítette az…

Kapcsolódó írások

Mitsubishi SUV
2019. május 25.
A Mitsubishi 2020-tól teljesen átalakítja szabadidő-autó kínálatát, hogy az sokkal átláthatóbb legyen a jelenleginél
2019. július 19.
A 2020-as modellévre vonatkozóan frissült a Karoq és a Kodiaq. A gyártó főként a felszereltségi szintre koncentrált, a módosítások a biztonságban és kényelemben érhetők leginkább nyomon! 
1984 Ford Bronco XLT, barna SUV, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. szeptember 14.
1980-ban mutatkozott be a Ford Bronco harmadik generációja. Az évek múlásával több apró módosításon esett át, de a széria csak 1984-ben nyerte el legmarkánsabb jellegzetességeit
1958 Mercedes-Benz 300d (W189) Adenauer, fekete limuzin, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. október 06.
1957-ben a Mercedes átdolgozta a W186-os zászlóshajót. A W189-est „Adeanuer” néven is emlegetik, mely utat mutatott a valaha gyártott legkülönlegesebb Mercedes, a 600-as megszületéséhez