Egyszerre két helyet is elfoglalt a magyar celeb több millió forintot érő Audija.
Kabát Péter egyszerre két helyre állt be közel harmincmilliós autójával egy budapesti pláza mellett, a lakóházak között található parkolóban. A volt válogatott futballista kocsiját a Blikk egyik olvasója kapta lencsevégre.
„Először az autó tűnt fel, nem túl gyakran látni ilyen szép kocsit. Utána ismertem fel a sofőrt, Kabát Petit, akit sokszor láttam a tévében, és nagyon szimpatikus volt. Peti tett egy kört a parkolóban, majd visszajött az elejére és két helyre tolatott be. Először azt hittem, hogy majd beigazítja az autót, mert mondjuk elsőre nem látta a felfestést, de úgy hagyta. Volt jó pár szabad hely, de mivel a parkoló egy pláza mellett van, ráadásul rengeteg ház van körülötte, ezért szerintem nem volt szép dolog, hogy két helyet is elfoglalt. Mivel ez már délután volt, a munkaidő vége felé, így a hazaérkezők elől vehette volna el a helyet. Nem tudom, hogy csak figyelmetlen volt, vagy csak az autóját féltette, nehogy meghúzzák vagy rányissák mások az ajtót, amit meg is értek, de ez akkor sincs így rendjén” – nyilatkozta a bulvárlapnak a fotót készítő olvasó.
A Blikk a játékosból lett celebet is megkérdezte az esetről, aki röviden nyilatkozott is az őt felhívó újságírónak.
„Jó okom volt így parkolni. Nagyon erős görcseim voltak, hasmenésem volt, nem tudtam mást csinálni, siettem, hogy beérjek a plázába. Ennyi történt” – jelentette ki Kabát.
„A KRESZ foglalkozik azzal, hol és hogyan szabályos megállni, illetve hol tiltott. Jelen esetben bár láthatóan felfestett sávok jelzik, hogy mettől meddig tart egy hely, azaz hová kell az autóval parkolni, ennek megszegése nem számít szabálysértésnek, azaz nincs jogi következménye” – mondta a Blikknek dr. Szilágyi Roland jogi szakértő.
Nemrég Dzsudzsák Balázs parkolása verte ki a biztosítékot pár embernél, a Debrecen futballistája a menedzserén keresztül kért elnézést mindenkitől.