2015-ben robbant ki az autóipar történetének egyik legnagyobb botránya, az úgynevezett „Dieselgate”. A Volkswagen-csoport 2017 januárjában bevallotta, hogy csaltak a károsanyag-kibocsátási mutatókkal. A trükkös megoldás világszerte 11 millió járművet érintett, köztük a népszerű Golf és Passat TDI modellek többségét.

VW Golf

A német autógyártó minden létező eszközt bevetne azért, hogy maguk mögött hagyják ezt a csúnya históriát, melynek következményeként eddig 38 milliárd dollárt kellett kifizetniük. A Reuters hírügynökség értesülései szerint a Volkswagen most kártérítést követel két egykori vezetőjétől, Martin Winterkorntól és Rupert Stadlertől.

Mindkét vezető tisztségviselő tagadta felelősségét a botránnyal kapcsolatban. Winterkorn 2015 szeptemberében lemondott vezérigazgatói posztjáról. Stadler még három évig húzta, majd a Volkswagen-csoport eltávolította őt az Audi vezérigazgatói székéből.

„Winterkorn professzor és Stadler úr nagyszerű dolgokat vittek véghez karrierjük során. Ezeket az eredményeket senki nem veheti el tőlük. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a Volkswagen-csoport igazgatótanácsának tagjaként nem minden tekintetben jártak el elég gondosan” – áll az autógyártótól származó kommunikációban.

A Reuters szerint a Volkswagen azért követel kártérítést az egykori vezetőitől, hogy lezárhassa történetének legnagyobb válságát. Veszélyes vizekre evezhetnek az ilyen kijelentésekkel, hiszen valószínűtlen, hogy a per megnyerése esetén a bíróság által megítélt összeg jelentős mértékben enyhítené a 38 milliárd dolláros költségeket. Winterkorn ügyvédjei visszautasították a vádakat, Stadler jogi képviselői egyelőre nem kommentálták a hírügynökség értesüléseit.