2020. december 17. | 14:14

A hajnali órákban lepték meg a gyanúsítottakat az egyenruhások.

Őrizetbe kerültek azok a lopással gyanúsított férfiak, akikre a monori rendőrök két helyszínen csaptak le.

Monor környékéről az utóbbi hónapokban tucatszám tűntek el katalizátorok, volt olyan telephely, ahonnan a tolvajok az éjszaka leple alatt összesen 15 katalizátort gyűjtöttek be, több mint egymillió forint értékű kárt okozva. A beérkezett panaszok és bejelentések nyomán a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

A monori egyenruhások három férfit azonosítottak, akik gyanújuk szerint összefüggésbe hozhatók a bűncselekmények elkövetésével. Az elfogásukra szervezett akciót 2020. december 15-én hajnalban indította a hatóság. A rendőrök szeme előtt két gyáli és egy gyömrői cím lebegett. Gyál egyik utcájából egy 28 és egy 33 éves testvérpárt, Gyömrőről pedig egy 35 éves férfit állítottak elő a nyomozók.

A testvérpár fiatalabb tagját, R. Lajost jelenleg két rendbeli lopás bűntettével gyanúsítják, bátyja, R. Ottó három rendbeli, harmadik társuk, F. Endre öt rendbeli lopással gyanúsítható. Mindhárman panaszt tettek a gyanúsítás ellen, az érdemi vallomástételt megtagadták, olvasható a Police.hu oldalon megjelent közleményben.

A monori rendőrök gyanúja szerint a bűnbanda néhány tagja még szabadlábon garázdálkodik, a felkutatásuk már folyamatban van, közben pedig vizsgálják, hogy az utóbbi időszakban Monoron és környékén elkövetett, hasonló jellegű lopások összefüggésbe hozhatók-e a most elfogott személyekkel. A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kezdeményezte az őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatását.

A katalizátor-lopások száma rendkívüli módon megszaporodott az utóbbi időben, nemcsak Budapesten, hanem más városokban is. A tolvajok azért kattantak rá a „platinázásra”, mert a használt, gyári katalizátorok elég jó áron értékesíthetők a feketepiacon. Ennek oka, hogy a katalizátor kerámia olyan nemesfémekkel van bevonva, mint az arany és a platina. A tolvajokat az sem érdekli különösebben, hogy ipari nemesfémekről és milligrammokról van szó a katalizátorok esetében.

Az ilyen típusú bűncselekmények elkövetése miatt az érintett járművek ideiglenesen üzemképtelenné válnak, az alkatrész kivágása közben pedig komoly károkat okoznak a tolvajok az autótulajdonosoknak.