1,5 millió autó visszahívásáról döntött a Nissan, ugyanis az érintett járművekben fölöslegesen bekapcsolhat az úgynevezett vészfék-asszisztens bizonyos vezetési szituációkban.

A német szövetségi közúti közlekedési bizottság (KBA) arról számolt be, hogy a Nissan modelljeiben – név szerint a Qashqaiban, a Micrában, az X-Trailben és a Leafben – egy szoftverhiba idézheti elő a fékhibát. Az indokolatlan fékezés leginkább kereszteződésekben és gyengébben megvilágított helyeken (pl. parkolók és hidak) okozhat kellemetlen meglepetést az autótulajoknak. Ez a probléma csak Németországban 94 ezer járművet érinthet.

Nissan embléma szemből
Fotó: Reuters

A Nissannak ez a szoftverhiba úgy hiányzott, mint léggömbárusnak a nyílzápor. A japánoknak már az is éppen elég kellemetlen volt, amikor 2019 közepén az amerikai autópálya-felügyelet azért indított vizsgálatot, mert a Nissan Rogue több példányánál is előfordult, hogy az automata vészfék figyelmeztetés nélkül bekapcsolt.

Aztán jött a Reuters hírügynökség, amely különböző forrásokra hivatkozva megírta, hogy válsághelyzetbe került a Nissan, amely emiatt brutális költésgcsökkentésbe kezd. A nadrágszíj jelentős mértékű meghúzásával a hírek szerint 4,4 milliárd dollárt spórolna meg Japán második legnagyobb autógyártója 2023-ig bezárólag. Azonban az intézkedésnek lesznek komoly vezéráldozatai: a források szerint 4300 irodai alkalmazott nézhet majd új munka után, plusz két gyár bezárása is benne van a pakliban.