2022. szeptember 09. | 12:13

A 24 éves férfi kokain hatására különösen agresszív lett és késsel fenyegetett meg több embert, majd autók tetején ugrálva randalírozott, később egy szabályosan közlekedő autósba is belekötött.

A XI. és XXII. kerületi ügyészség most emelt vádat a férfi ellen, aki 2022 márciusában kokain fogyasztása után agresszívvá vált és randalírozni kezdett. A történet elején egy lány ismerőse a lakásán volt vele, de amikor látta a férfi reakciót, inkább otthagyta. Erre a ház ablakából kiabált a lány után obszcén szavakat a férfi, majd ledobott elé egy kést a járdára. Ezután dobta, amit talált, landolt a járdán mobiltelefon és poháralátét is.

Később a férfi is lement és egymás után három parkoló autó motorháztetejére mászott fel, amiről tovább ment a tetőere és azon ugrált. Mind a három autó teteje behorpadt, összesen mint egy 450 ezer forint kárt okozott, bár ebben benne van még egy kör. Egy szabályosan közlekedő autót akadályozott a továbbhaladásban, ezért az autós ledudálta. Emiatt még idegesebb lett a férfi, elkezdte az autó ajtaját ütni és rúgni, mire a tulaj kiszállt.

A kábítószer hatása alatt álló férfi erre előkapott egy nála lévő kést és hadonászni kezdett vele, mire az autós visszaszállt, de addigra a felesége, aki a jobb egyen ült, már hívta a rendőröket. A férfi letépte az autós első rendszámát, majd tovább sétált a legközelebbi villamosmegállóba, ahol lerakta, majd felszállt a villamosra. Erről a villamosról szedték le később a rendőrök - erről videó is készült.

A férfi nem most először rongált, korábban viszapillantó tükröket tört le, akkor több mint 600 ezer forint anyagi kárt okozott. Az ügyészség vádjában szerepel felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, több rendbeli rongálás és kábítószer birtoklás vétsége, ezért börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Magyarország Ügyészsége, Nyitókép: Depositphotos