2022. október 11. | 09:25

Ráadásul mind a két alkalommal ugyanott ellenőrizték a 60 éves férfit.

Van, aki nem tanul semmiből, ilyen volt az a balatonalmádi férfi is, akit két órán belül kétszer igazoltattak a hatóságok, de okkal. Először ugyanis 11 óra 40 perckor állították meg, ahol a rendőrök szondát fújattak az idős férfival, aminek eredménye pozitív lett. Ezután bevitték és további mintavételek miatt előállították.

A kapott értékek miatt a férfival szemben büntető feljelentést tettek járművezetés ittas állapotban vétségének gyanúja miatt és a jogosítványát is elvették. Ezután a férfi szabadon távozhatott, de úgy tűnik nem hatották meg a történtek, ismét volán mögé ült.

Erre a bizonyíték, hogy 13 óra 30 perckor a 72-es főút ugyanazon szakaszán megállították a férfit. Itt ismét megszondáztatták, a légalkohol szintje ismét magas volt, így megint előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra. A második körért már 100 ezer forint közigazgatási bírságot is kiszabtak, de ezek után kérdés, hogy lesz-e ennek elég visszatartó ereje.

Depositphotos