2019. május 09. | 07:11

A Tesla alapítója, Elon Musk ugyan még nem tett bizonyítást arra, hogy tudna vízen járni, viszont néhány követője hisz abban, hogy mégis. Amennyiben ő nem, legalább autói rendelkezhetnének ezzel a képességgel!

Mostanság elég bizarr dolgok történnek a Teslákkal: néha lángra kapnak, néha lakóautóvá alakulnak, olykor pickupokká, legutóbb pedig a Dunát átúszó kétéltű River Ride buszhoz hasonló esetet produkált egy Model S, Amerikában. A gyártó járművei valójában sokkal könnyebben tudnák kivitelezni a vízen járás folyamatát, mint maga az alapító, ezt egy amerikai sofőr tökéletesen demonstrálta az árvíz idején, mindenféle szemmel látható károsodás nélkül!

A napokban egy Model S-t szúrtak ki, ahogy éppen Texas utcáin gyakorolta a procedúrát. A videót Richard Richter tette közzé saját Twitter csatornáján, látni rajta ahogy a vörös színárnyalatú elektromos autó átnyargal az egyik utcában keletkezett kisebb jellegű „tavon”. A többi autós szívesebben maradt saját parkolóhelyén, azt remélve, hogy minél hamarabb köddé válik a vízmennyiség. A Tesla mögött csupán egy pickup figyelhető meg a vízben közlekedve, ám ez senkinek sem kell, hogy meglepetést okozzon.

A Model S azonos ütemben hajtott végig az úton és sikerült biztonságban átjutnia a vízen. A más autóknál manapság felettébb divatos óriási hűtőmaszk hiánya, valamint a megfelelő alvázvédelem és szigetelés járult hozzá ahhoz, hogy probléma nélkül teljesíthető legyen a pár perces túra:

Ha belegondolok, nem ez az első eset egy Teslával kapcsolatban, mely az említetthez hasonló: 2016-ban egy fekete Model S hajtott át egy vízzel telített alagúton Almati városában, Kazahsztánban. A mozzanat a következő Twitter posztra ösztönözte akkoriban Elon Muskot:

„Semmiképp sem ajánljuk ezt, de bebizonyosodott, hogy a Model S rövid ideig csónakként is képes megállni a helyét. Az előrehaladást a kerekek forgatása biztosítja.”

A Tesla vezér a mostani esetről egyelőre nem tett közzé semmit.

Tesla Model S 100D fekete

Bár látványos folyamatnak ígérkezik, mégsem ajánlják a Tesla tulajdonosoknak a vízen járást, hiszen köztudott, hogy a víz képes bárhová bejutni! Meglehet, hogy a probléma nem azonnal jelentkezik, hosszútávon a víz azonban maradandó károkat okozhat, például a vezetékeknél, ez pedig rövidzárlathoz, majd az autó kigyulladásához vezethet.